Egy lengyel ezredes segített megakadályozni a 3. világháború kirobbanását
2015. április 23. 19:01 MTI
Az amerikai hírszerzésnek a hidegháború idején értékes információkat átadó Ryszard Jerzy Kuklinski ezredes - akit a NATO első lengyel tisztjeként is emlegetnek – életéről nyílt csütörtökön kiállítás Szegeden, a Megyeházán.
Filip Frackowiak, a Ryszard Kuklinski Múzeum igazgatója a tárlat megnyitóját megelőző előadásán kifejtette, az 1930-ban született lengyel hazafi fontos szerepet játszott abban, hogy az 1970-es években sikerült elkerülni a harmadik világháborút, amelyet atomfegyverekkel vívtak volna.
Ryszard Kuklinski 1947-ben kezdte meg katonai pályafutását, kivételes tehetségének és szaktudásának köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán, 1963-tól már a lengyel néphadsereg felső vezetésében dolgozott, katonai tervezéssel foglalkozott. Beosztása révén megtudta, hogy hazája területén titokban atomfegyvereket tárolnak a szovjetek - mondta a történész.
Az 1970-es évek elején maga vette fel a kapcsolatot az amerikaiakkal. Elhatározásában közrejátszott, hogy a prágai tavasz után a Varsói Szerződés erői lerohanták Csehszlovákiát, és az, hogy 1970-ben a lengyel tengermelléken a tiltakozó munkások ellen bevettették a hadsereget – tudatta a szakember.
Az ezredes a honvédelmi miniszter, majd az országot irányító Wojciech Jaruzelski tábornok jobbkeze volt, a Varsó Szerződés ülésein pedig a lengyel delegáció titkáraként dolgozott. Így kezébe jutott a Nyugat-Európa megtámadásáról készített terv is. Ez alapján a lengyel és kelet-német egységek Dániát, Németország, Belgium és Hollandia egy részét foglalták volna el egy atomtámadás után – közölte az igazgató.

Tíz év alatt Ryszard Kuklinski életét is kockáztatva több mint negyvenezer oldalnyi anyagot adott át az amerikaiaknak. Tájékoztatta a CIA-t a fegyverkezésről, a hadieszközök, köztük a tankok műszaki leírásáról, és felfedte, háború estén hol helyezkednének el a szovjet katonai irányítópontok – mondta Filip Frackowiak.
Lelepleződéséhez az vezetett, hogy tájékoztatta az amerikai hírszerzést a lengyelországi hadiállapot bevezetésének előkészületeiről. Az amerikaiak családjával együtt kimenekítették Lengyelországból, ahol 1984-ben távollétében halálra ítélték. Rehabilitációjára 1997-ben került sor, és csak egy évvel később látogathatott haza Lengyelországban.
A Megyeháza aulájában rendezett lengyel, angol és magyar nyelvű kiállítás fotók és dokumentumok segítségével mutatja be Ryszard Kuklinski életútját és tevékenységét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


hadtörténet
- A sztálingrádi vereséggel végképp szertefoszlott a Wehrmacht legyőzhetetlenségének mítosza
- Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken
- Hős harcos volt a különcnek tartott filozófus, Szókratész
- Alapjaiban változtatta meg a tengeri hadviselést az első atom-tengeralattjáró, a Nautilus megjelenése
- Klapka Györggyel és Görgey Artúrral is vitába keveredett Dembinszky tábornok
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége
- A finnek meglepetésszerű győzelmet arattak a szovjetek felett a kolbászháborúban
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.