Egy lengyel és egy magyar tiszt hozta létre az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
2022. június 13. 18:07 Múlt-kor
Miközben a történelem folyamán az Egyesült Államok számtalan esetben vált a világ különféle tájairól érkező bevándorlók számára az érvényesülés lehetőségének helyévé, kevesebb szó esik arról, hogy már az ország függetlenségi háborújában is rendkívül fontos szerephez jutottak külföldi katonai szakemberek. A korban meghatározó fegyvernemnek számító lovasságban például két, európai hadseregekben szolgált tiszt, a lengyel Kazimierz Pułaski és a magyar Kováts Mihály fektette le az alapokat.
Korábban
Égető hiány
George Washington tábornok Kontinentális Hadserege 1776-tól küzdött a brit fennhatóság ellen.
Bár a sereg a kornak megfelelő katonai kiképzésben részesült, a reguláris katonái is hosszabb-rövidebb idejű szerződést vállaló civilek voltak, akikből nehéz volt a sokkal több képzést és gyakorlatozást igénylő lovas fegyvernemet létrehozni, amely versenyre kelhetett volna a britekével.
Sokan úgy gondolták a forradalmi oldalon, hogy a 13 gyarmaton nincs elegendő nyílt, üres terület sem ahhoz, hogy megérje a sokba kerülő lovasságot fenntartani – úgy tartották, a fegyvernem kizárólag az európai hadviselésre jellemző, nyílt terepen vívott ütközetekre alkalmas.
George Washington és csapatai a monmouth-i csatában, 1778.
1776 decemberében azonban egy sor vereség érte Washington hadseregét, a tábornok pedig kezdeményezte egy lovas hadtest felállítását.
Habár voltak eddig is lovas egységei – például John Leary százados New York-i könnyűlovasai (akik egy, a Kontinentális Hadseregtől különálló milíciának számítottak), vagy Thomas Seymour alezredes 400-500 fős connecticuti könnyűlovassága, ezek az alakulatok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Nehezen voltak integrálhatók a Kontinentális Hadsereg kötelékébe – Seymour egységének vezetését például azért volt kénytelen meneszteni Washington, mert a tisztek nem voltak hajlandók a tábor körüli, általuk rangon alulinak tartott munka elvégzésére.
A tábornok által óhajtott négy felállítandó új lovasezred 1777 márciusára került megszervezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.