Egy kivételével mind az enyészeté lett az ókori világ hét csodája
2020. augusztus 24. 17:54 Múlt-kor
Korábban
Szemiramisz függőkertje
Habár görög és római források egyaránt részletesen beszámolnak róla, az ókori világ egyik csodája sem annyira rejtélyes az utókor számára, mint a híres babiloni függőkert. Minden, e különös építményről beszámoló forrás ugyanis másodkézből való, és máig nem került elő kézzelfogható bizonyíték arra, hogy valóban létezett.
Ha a különleges kert valóban állt, az a kor színvonalát messze meghaladó építészeti és növénygondozási teljesítményt igényelhetett – egy egzotikus fajokkal teli kertet életben tartani a mai Irak sivatagos éghajlatán ma is embert próbáló feladat lenne.
Az egyik elterjedt elmélet szerint a kertet II. Nabukodonozor babiloni király utasítására hozták létre Kr. e. 600 körül. Eszerint a király méd felesége, Amüthisz nehezen viselte hazája (a mai Irán) zöldellő tájainak hiányát.
A Szemiramisz név a görög hagyományból származik, a történetírók egy későbbi babiloni királyné és régens alakjához is társították a legendás kert létrehozását.
A legelterjedtebb elgondolás szerint a kert lépcsőzetesen egymásra épülő tetőkertek sorozata lehetett, a teraszok a források szerint 23 méter magasra nyúltak. Ez egy virágokból álló hegy látszatát keltette, amely a leírások szerint mintha Babilon szívéből nőtt volna ki.
A többszintű kert öntözését emelők és csatornák bonyolult rendszerével oldhatták meg, amely az Eufrátesz folyóból merítette a vizet.
A neves mérnök, Philón (Kr. e. 280-220) leírása szerint „csatornák vezetik a vizet a magasabban fekvő helyekről, részben engedik egyenesen lefelé folyni, részben pedig felfelé erőltetik, visszafelé, egy csavar segítségével.” Ez utalás lehet az úgynevezett arkhimédészi csavar egy korai változatára – ennek legkorábbi példányaira azonban csak a Kr. e. 3. évszázadból létezik régészeti bizonyíték.
Egyes történészek szerint a függőkert létezhetett, de valójában nem Babilonban: Stephanie Dalley, az Oxfordi Egyetem ókori Kelet-szakértője szerint Szennahérib asszír uralkodó alkotta meg a kertet és a hozzá tartozó öntözőrendszert a jóval északabbra, a Tigris folyó partján fekvő Ninivében található palotája részeként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap