Édességekkel küzdöttek a háború borzalmai ellen az amerikai „fánkos babák”
2019. december 6. 11:33 Múlt-kor
Korábban
Mozgó szórakozóhelyek
Kiképzésük befejeztével a nőket Angliába szállították, ahol 1942-től az amerikai csapatok egyre nagyobb létszámban voltak jelen.
Mind 1942 őszén Észak-Afrika, mind később Olaszország és Franciaország inváziója során innen indultak útnak az amerikai csapatok, így eleinte a szigetországban őket elszállásoló támaszpontokon működött az Amerikai Vöröskereszt úgynevezett „Klubmobil Szolgálata”.
A Vöröskereszt „klubmobiljai” átalakított nagyobb méretű civil járművek voltak, amelyek büfével, pihenőtérrel (egyfajta „klubhelyiséggel”), gramofonnal, és egy kávé, valamint a jellegzetes amerikai fánkok előállítására alkalmas miniatűr konyhával rendelkeztek.
Személyzetük eleinte egy brit sofőrből és három „fánkos babából” állt, később azonban már a gépjárművezetést is a női önkéntesek vették át.
A járművön készített kávé és fánkok mellett a „klubmobilok” bőségesen el voltak látva egyéb édességekkel, rágógumival, cigarettával, könyvekkel, újságokkal és a gramofonon hallgatható, „aktuális” hanglemezekkel.
A járművek látogatása ingyenes volt a katonák számára, bár az ott kapható élelmiszer nem sokáig maradt az.
A háború során a New York-i székhelyű Doughnut Corporation of America nevű fánk-nagykereskedő cég kölcsönözte a Vöröskeresztnek a finomságok gyors előállítására alkalmas masinákat.
E gépek óránként 48 tucat fánkot voltak képesek előállítani, azonban a „klubmobilok” olyan népszerűek voltak, hogy a fedélzetükön lévő egyetlen ilyen gép nem tudott lépést tartani a katonák étvágyával.
A Vöröskereszt végül központi „pékségeket” is nyitott az angliai (és később más európai) bázisokon, hogy biztosan el tudja látni megfelelő mennyiségű fánkkal a katonákat – a Doughnut Corporation of America a háború során összesen 468 fánkgyártó gépet kölcsönzött a szervezetnek.
Egy 1944 végéről származó összesítés szerint az addigra Nagy-Britanniába került 205 amerikai női önkéntes addig több mint 4,6 millió fánkot szolgált fel a csapatoknak.
Míg a korai „klubmobilok” eseti alapon kiválasztott civil járművekből, majd egykori londoni buszokból lettek átalakítva, a normandiai partraszálláshoz 1944 júniusára 100 erre a célra vásárolt és kialakított amerikai GMC teherautót szállítottak Európába.
Ezek tíz csoportban követték aztán az amerikai inváziós erőket (csoportonként nyolc járművel), irányításuk pedig átkerült az Amerikai Vöröskereszttől a szárazföldi hadsereghez.
Az Amerikai Vöröskereszt Klubmobil Szolgálata az európai háború végéig (1945. május 8-9.) tevékenykedett Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban és Németországban, ezt követően pedig fokozatosan csökkentette jelenlétét – 1946-ban még lehetett velük találkozni az Egyesült Államok németországi és angliai támaszpontjain.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.