2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eddig nem vizsgált középkori kódexre bukkantak Kolozsváron

2023. december 6. 13:23 MTI

A tudományos közösség számára eddig ismeretlen középkori kéziratot azonosítottak Kolozsváron, a kódexet korábban a Szent Mihály-plébánián őrizték, innen került át a levéltárba – erősítette meg az MTI-nek kedden László Attila főesperes-plébános.

kódex
Kép forrása: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Kolozsvári Gyűjtőlevéltára / Nagy Emőke

A középkori kódex azonosításáról a Romkat.ro katolikus hírportál számolt be kedden. Mint írták, ez az egyetlen középkori kézirat, amelyet a Szent Mihály római katolikus plébániai levéltárban őriznek. A közelmúltban találta meg a Szent Mihály római katolikus egyházközség levéltárosa, Nagy Emőke. A kéziratot elsőként Adrian Papahagi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora tanulmányozta, aki egy, a gyulafehérvári Batthyáneumban őrzött kötettel való kapcsolatát is felismerte.

László Attila kolozs–dobokai főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa az MTI kérdésére cáfolta a román sajtóban megjelent állításokat, miszerint a kéziratot most fedezték volna fel. Elmondta: az egyháznak eddig is tudomása volt a kötetről, előbb a templom tornyában, a levéltárban, majd a plébánia irodájában őrizték értékes volta miatt. Mint mondta, amikor 2020-ban átvette a kolozsvári főtéri plébániát, ott találta a dokumentumot. Értéke miatt döntöttek úgy a levéltárossal, hogy kerüljön át az egyház levéltárába, ami pár hónapja meg is történt – mondta László Attila. Itt a kutatók számára is hozzáférhető, így látta meg, majd tanulmányozta Adrian Papahagi professzor, aki a gyulafehérvári testvérét is kutatta.

László Attila hangsúlyozta: a kötetet nem most találták meg, csupán a kutató ismerte fel most, hogy köze van a Batthyáneumban őrzött kötethez. „Persze, hogy köze van, az is a miénk, amit bitorolnak és nem akarnak visszaadni” – mondta a főesperes az 1848-ban államosított gyulafehérvári könyvtárra utalva, melyet az 1998-as restitúciós döntés ellenére sem szolgáltatott vissza a román állam a gyulafehérvári római katolikus érsekségnek. Szerinte természetes, hogy a két kötetnek köze van egymáshoz, mert mindkettő a római katolikus egyházé volt, és átjárás volt a két levéltár között.

A felfedezésről a Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működő gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár is hírt adott közösségi oldalán. Adrian Papahagi a ClujulCultural.ro kulturális portálnak adott interjúban elmondta: értékes kötetről van szó, ez az egyetlen kolozsvári középkori kézirat, eddig nem tanulmányozták, nemrég vették katalógusba.

A kutató szerint a kolozsvári kódexet 1470-ben másolták. Lyrai Miklós (Nicolaus de Lyra) (1270–1349) ferences szerzetes négy evangéliumhoz írt kommentárjait és Paulus, Burgos érseke (Paulos de Burgos) (1351–1435) ezekhez fűzött kommentárjait tartalmazza. Az 1471-re datált gyulafehérvári kötetben a két szerzőnek az újtestamentum többi részéhez írt kommentárjai vannak, mindkettőt német nyelvterületen másolhatták.

A Romkat.ro azt írja, a kolozsvári kézirat első oldalai rossz állapotban maradtak fenn, valamikor nedvesség érhette, ezért restaurálásra szorul. A gótikus kötés ellenben jó állapotban van.

Adrian Papahagi szerint a két könyv mérete megegyezik, korabeli gótikus kötésüket azonos mintákkal, fémdarabokkal díszítették. Mindkét kéziratot lánccal kötötték, de ez csak a kolozsvári kéziratban maradt fenn. Egyazon könyvkötő műhelyben készültek a kolozsvári plébánia vagy a ferencesek megrendelésére – véli a kutató, aki szerint a Battyáneumban lévő kötet is Kolozsvárról került Gyulafehérvárra.

A Romániában fellelhető kódexek, ősnyomtatványok háromnegyed részét a Batthyány Ignác püspök által a római katolikus egyházra és Erdélyre hagyott, de 1947-ben államosított Batthyáneumban őrzik. Az értékes ingatlan és közgyűjtemény restitúcióját 2021 májusában jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár