Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából IX.

2023. január 20. 10:42 Múlt-kor

„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.

Honvédek a keleti fronton, 1943. (kép forrása: Fortepan / Marics Zoltán)

1943. január 20.

I.

Reggel negyed 7 órakor keltett a legényem:

–Parancs érkezett, és csak a hadnagy úr veheti át!
–Honnan jött a parancs?
–A zászlóaljtól!

Új parancsnokság – az első harcérintkezések

108. http. Zászlóaljparancsnokság 1943. 1. 20. 5:30
Hápján [harcállásponján]

108/2 http. század parancsnokának
Hápján

A parancsnoksága alatti század kivállott a 108. http. zászlóaljból, s állományilag a mai nap 6. órájától a Novij Oszkolban szervezett Szűcs százados zászlóaljához tartozik.

Parancsig harcálláspontját el ne hagyja, intézkedéseit a már eddig kapott parancsok szerint tegye.

A századhoz beosztott 7 fő csendőr altisztet, amennyiben azok nem akarnak harcos alakulatnál maradni, harcitevékenységet végezni, vonultassa be ma 10 órára a zászlóaljparancsnokságra.

Hallgató hdgy Császár cső. [csendőr]
segédtiszt alezredes

Az új parancsnokommal, a századossal soha sem találkoztam, csupán parancsokat kaptam tőle, és jelentéseket küldtem hozzá.

A mai napon ugyan kerestem harcálláspontján, de vele nem találkoztam, csak néhány parancsnoki beosztású tiszttel, kikhez erősítésül vezényeltek engemet, és Füle hadnagyot.

Fél 7 múlt 10 perccel.

A századot riadóztattam! Menetkész állapotban sorakoztak fel a szakaszok, a századtörzs, és a vonat a parancsnokság előtt.

–Katonák! Nehéz harcok előtt állunk. Ezt a háborút nem kívánta sem a magyar nép, sem a hadsereg! Mégis idevezényelt a sors bennünket. Itt köteleznek a parancsok arra, hogy az első vonalakban is helytálljunk, vérünket hullassuk, vagy hősi halált haljunk! Hadseregünk nagyobb része elpusztult! Az ellenség az Oszkol felé nyomul, fel kell tartóztatni! Századunk ezekben a harcokban fog résztvenni! Fel kell készülnünk lelkileg is a nehéz, véres napokra! Ezért erősítsék egymás között a bajtársiasságot! Hallgassanak tisztjeikre! Parancsaimat maradéktalanul hajtsák végre! Így a harcokat kevesebb áldozatokkal vészeljük át!

–Katonák! Mielőtt e hadműveleti területre indultunk, beosztottak e századhoz 7 fő csendőrt. Parancsot kaptam, ha nem akarnak harcos alakulatunknál maradni, vezényeljem vissza őket a zászlóaljhoz!

–Csendőrök! Bizonyosan harcolni akarnak!

Hosszabb hallgatás után Maczkó tiszthelyettes jelentkezett:

–Hadnagy úr, alázatosan jelentjük, úgy határoztunk, hogy bevonulunk a zászlóaljhoz!

Elöntött a düh!

–Szóval, így állunk! – kiáltottam. –El, el a harcmezőről! Ez a maguk helytállása? Jó lesz az úgy, hogy maguk helyett itt maradnak a cselédfiúk? Maguk élvezik az ország javait, biztos kenyerük van! De ezeknek, – mutattam a századra, – nagytöbbségüknek, kevés jut a magyar kenyérből. És ők maradjanak, ők haljanak meg maguk helyett?

–Szolgálatvezető! Az állományból törölje a csendőröket! Úgy indítsa útba őket, hogy 10 órára Novij Oszkolba beérkezzenek! Gyalog!

–Katonák! Befejeztem! Az Isten őrizzen meg mindnyájunkat!

Kubinyi vezényelte a századot:

–A riadónak vége! Bevonulni a körletekbe!

Én is a parancsnokság helyiségébe mentem, melynek ajtaján pár perc múlva kopogtak. Kubinyi százados lépett be, és kért, hogy a csendőröket hallgassam meg.

–Palikám, jöjjenek, csak jöjjenek!

A 7 csendőr kemény sort alkotott. Tisztelegtek! Halmos törzsőrmester egy lépést tett előre, és beszélni kezdett:

–Nem bírjuk elviselni, hadnagy úr, hogy mit gondol rólunk! Megértést kérünk, és jelentenem kell valamit!
–No?
–Az állományunk kimutatásakor, 19-én a valóságtól eltértem!
–Miért volt szükség tegnap a kimutatásra?
–Az állomásparancsnokság kérte!

Hüledeztem, hogy a törzsőrmester mire volt képes.

–Hogy merte, mondja, hogy merte?
–Hadnagy úr bocsásson meg, az egész századért tettem!
–Mondja csak, mondja, tisztáznia kell magát!
–Ha kimutatom a teljes állományt, akkor tudni fogják, hogy századunk teljes értékű egység, és így nagy feladatot kapnánk! Belepusztulnának katonáink! Hadnagy úr, nekünk már lavíroznunk kell! Ha nem ezt tesszük, elpusztulhat mindenki!
–És hány főt jelentett, hogy állományunkban van? Mit jelentett a fegyverzetről? Aztán mondja csak: ki írta alá azt a kimutatást?
–Kubinyi zászlós úr, alázatosan jelentem! De meg se nézte a számokat, valahová sietnie kellett!
–A maga kimutatásán hány emberből áll ez a század?
–A felterjesztésbe 4 tisztet, 87 fő legénységet jegyeztem be.
–És a fegyverzet?
–95 puska, 3 géppisztoly!
–Ez szép história!
–Mindezt magyarázni is lehet azzal, hogy a hadapród úr szakasza még távol van, valamint két őrsünk sincs a körletben! És hogy mi csendőrök elmegyünk, erre a zászlóalj biztosított lehetőséget! Nem a századot hagyjuk cserben hadnagy úr!

Hosszú ideig gondolkodtam, aztán annyit mondtam:

–Jól van, törzsőrmester, majd csak lesz valahogy!

következő oldal 1 / 2