Csontsovány szellemekké váltak a burmai dzsungelben a brit elitegység katonái
2021. szeptember 5. 16:20 Múlt-kor
1942 tavaszán az egyre terjeszkedő Japán Birodalom egységei átvették az irányítást az 1824 óta brit gyarmat Burma (ma Mianmar) felett, nem kis részben az általuk meggyőzött helyi lázadók segítségével. A Brit Indiához tartozó terület idegenek általi elfoglalása nagy csapást jelentett a szövetséges csapatok moráljára. Ha a japánok ilyen könnyedén képesek voltak elvenni Burmát, mi állíthatta volna meg őket más, nyugati érdekeltségű, kelet-ázsiai területek kisajátítása előtt?
Korábban
Brit erő szükséges
A Winston Churchill miniszterelnök által „a Brit Birodalom ékkövének” nevezett India integritásának a Japán Birodalom előrenyomulása általi megsértése egyenesen az Egyesült Királyság világhatalmi potenciálját kérdőjelezte meg. Hathatós válaszra volt szükség a brit haderő részéről, és ezt nem helyettesíthette olyan akció, amelyben nem a brit erőké a főszerep.
Az 1940 és 1941 között főként az olasz haderő ellen vívott kelet-afrikai hadjárat során Orde Wingate brit katonatiszt már bizonyította gerilla-hadviselés iránti érzékét. A „Gideon Force” nevű, szudáni és etióp csapatokból létrehozott erő az olasz erők utánpótlási vonalait zavarta meg, valamint hírszerzési feladatokat látott el a térségben.
Wingate közvetlen felettese, Archibald Wavell tábornok – aki a „Gideon Force” idején a brit Közel-Keleti Parancsnokság vezetője volt – átkerült az Indiai Parancsnokság élére, és Wingate szolgálatait követelte az itteni célok elérése érdekében. Wingate 1942 márciusában érkezett Burmába, és a japán előretörés közepette két hónapon át járta az országot, kialakítva elképzelését a későbbi „mélységi behatoló” egységek feladatait illetően. Burma japán elfoglalását követően Delhiben előadta tapasztalatait Wavellnek.
A létrejövő, dzsungelharcra szakosodott egységek a „chindit” nevet a „chinthe” nevű oroszlánfigurákról kapták, amelyek Burmában, Kambodzsában és Laoszban rendszerint a pagodák rituális „őrzői”. Az első chindit egység, a 77. indiai gyalogos dandár 1942 nyarán jött létre. Wingate szándékosan az esős évszakban folytatta kiképzésüket India középső részének dzsungeleiben. Az egység legénységének megközelítőleg fele volt brit, a másik fele vegyesen állt nepáli gurkhákból és burmaiakból.
Wingate koncepciója azon alapult, hogy a „mélységi behatoló” egység kizárólag légi úton kaphat utánpótlást, és gyalog menetelve közelíti meg célpontjait – hasonló meglepetésszerű támadásokat végrehajtva, mint amilyenekkel a japánok elérték korai sikereiket a britekkel szemben. Az egységet a korban megszokott szinthez képest igen jól ellátták rádiókkal. A chindit egységek katonái 72 font (33 kilogramm) felszerelést hordtak fejenként, mellettük öszvérek hordták a nehezebb elemeket.
A chinditek két jelentős hadműveletet hajtottak végre a háború során: a Longcloth hadműveletet 1943 februárjától márciusáig, majd a Thursday hadműveletet 1944 februárjától júliusáig. Mindkettőre jellemző volt Wingate érzéketlensége katonái szenvedése iránt, valamint az ebből is következő nagy veszteségek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap