Csodás kincsekkel volt tele az ágyasból lett stratéga sírja
2015. május 18. 12:30
Több mint 500 éves, arany ékszerek sokaságát rejtő sírra bukkantak rá egy nankingi építési terület alatt. A Ming-dinasztia idejéből származó lelőhelyen aranyból készült, zafír-, rubin- és türkizberakásos karpereceket, lótuszszirmot, krizantémot és lángcsóvát formázó hajtűket, valamint egy arany piperedobozt is találtak. A helyszínen feltárt két sírfelirat alapján kiderült, hogy a lelőhely az ágyasból befolyásos tanácsadóvá emelkedett Mej hercegné maradványait rejti.
Korábban
A sírra 2008-ban találtak rá, de az ásatás eredményeit csak nemrég publikálták. A hercegné koporsóját a víz megrongálta, ám maradványaira jó állapotban találtak rá.
Mej hercegné Mu Pin, a délnyugat-kínai Jünnan tartomány uralkodója három feleségének egyike volt. Az 1430-ban született lány 15 éves kora körül ment hozzá a herceghez, aki a kutatók szerint akár több mint 30 évvel is idősebb lehetett nála. A feltételezések szerint Mej ágyasként kezdte pályafutását, így nem volt egyenrangú a másik két feleséggel.
Tíz hónappal azután azonban, hogy életet adott Mu Cung nevű fiának, a férje meghalt, és az ifjú özvegy élete teljesen megváltozott. A sírfeliratok szerint Mej hercegné ekkor 21 éves, "mosdatlan és ápolatlan" nő volt, aki "a túlélőnek hívta magát".
Legfontosabb feladata innentől kezdve fia felnevelése lett. A sírfelirat szerint "erős fegyelemmel és szorgalommal irányította" családját és remekül kezelte a kis herceg által örökölt tartomány ügyeit, olyannyira, hogy senkinek nem volt rá panasza. Fiát állandó tanulásra buzdította, hűségre és kötelességtudatra nevelte.
Mu Cung jünnani uralkodása kezdetén még a kínai császárhoz is elkísérte fiát. Mej rendkívül jó benyomást tett az uralkodóra, aki az "özvegy hercegnének" nevezte el. Az ifjú herceg anyjához fordult tanácsért annak érdekében, hogy megfontolt vezetővé és a császár hű szolgájává válhasson, de még a "barbár törzsek" pacifikálásának stratégiájával kapcsolatban is kikérte véleményét. A sírfelirat szerint Mu Cung - miután elintézte hivatalos ügyeit - minden reggel lerótta tiszteletét az anyjánál.
Mej hercegné mindössze a negyvenes évei közepén járt, amikor 1474-ben meghalt. A korai Ming-dinasztia fővárosában, Nankingban temették el. A temetést a császár tisztviselői szervezték meg. "Halála napján Jünnan lakói - katonák és civilek, öregek és fiatalok - egyként gyászolták, mintha a saját szüleiket vesztették volna el" - áll az egyik sírfeliraton.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05