Csak sokára vált valóban az amerikai egység ünnepévé a hálaadás

2022. november 24. 20:20 Múlt-kor

Korábban

Déli ellenérzések

A déli vezetők eközben erőteljesen támadták az ünnepet – arra gondoltak, hogy a kampány fő célja, hogy „jenki” értékeket honosítsanak meg délen. A virginiaiak különösen agresszívan vágtak vissza Hale-nek: 1856-ban a Richmond Whig című lap szerkesztői cikkben ítélte el a főváros, Washington D.C. azon „visszataszító” lépését, hogy ünneppé nyilvánította a hálaadást.

A cikk szerint az ünnep csupán arra volt jó, hogy egy napi bérüktől megfossza a dolgozó embereket, és támogassa a részegeskedést. Az északiakról pedig, akiktől ered az ünnep, azt írta: „Őrült társadalmuk van Új-Anglia határain belül, ahol kevés dologban voltak tevékenyek a gonoszságon kívül – hamisítatlan és eltéveszthetetlen károkat ejtve a helyes vallásban, erkölcsben, és hazafiságban.”

Néhány évvel később Henry A. Wise virginiai kormányzó Hale neki írott leveleire azt válaszolta, nem akar részt venni „ebben a színpadias országos hatásvadász hálaadásban, amely eddig is más ügyeket szolgált azzal, hogy több ezer pulpitust állított a »keresztény politika« prédikálására.” A „keresztény politika” ekkor egyet jelentett a rabszolgaság-ellenes mozgalommal.

Dacára a déliek ellenállásának, Hale és a hálaadás ünnepének más hívei tovább kampányoltak, mígnem végül a polgárháború közepette, 1863-ban Lincoln elnök meghirdette az első országos hálaadást, november utolsó csütörtökére. Ez egyébként abban az évben már a második ilyen felhívása volt: a gettysburgi győzelmet követően is „hálaadó lakomára” szólított fel.

Az országos ünnep kihirdetésével azonban Lincoln nem csupán az Unióhoz vagy az északhoz szólt – az egész, nagy vérveszteségeket szenvedő országhoz intézte beszédét. Kiemelte „mindazokat, akik özveggyé, árvává, gyászolóvá vagy szenvedővé váltak a sajnálatos polgári küzdelemben, amelyben elkerülhetetlenül részt veszünk.” Kérlelte, hogy „a Mindenható keze gyógyítsa be a nemzet sebeit.” Ha Lincolnnak szándékában állt a hálaadás északi, rabszolgaság-ellenes mellékjelentését a délre erőltetni, az nem tűnt ki ebben a beszédében, amely Hale egyesítő retorikájából merített.

Lincoln hagyományt teremtett a hálaadás elnök általi kihirdetésében, azonban az elkövetkező évtizedek során az országban állandó csatározások tárgya volt az ünnep, mint a nemzeti identitás jelzője. Oran Milo Roberts texasi kormányzó, korábban a konföderáció hadseregének tisztje még az 1880-as években sem volt hajlandó bevezetni az ünnepet. Más déli kormányzók követték az elnököt az ünnep kihirdetésében, azonban más napra helyezték azt, ellenállva a nemzeti egység gondolatának.

Miközben a politikusok az ünnep jelentőségéről vitatkoztak, az amerikai emberek a magukévá tették a hálaadás ünneplését. A déli szakácsok adaptálták a hagyományos menüt az országrész sajátosságaihoz – a jenki sütőtökpite helyett gyakran készült a déli kedvenc édesburgonyapite.

Az örök klasszikus – de csak északon: a sütőtökpite (Kép forrása: Wikipédia/ Andrew Storms/ CC BY-SA 2.0)

1941-ben a szövetségi törvényhozás hivatalosan is nemzeti ünneppé nyilvánította a hálaadást, az ünnep elnök általi kihirdetése ekkorra nem csupán elfogadott, de elvárt is volt november utolsó hetében. Amikor 1939-ben Franklin D. Roosevelt egy héttel korábbra tette az ünnepet, hogy több idő legyen a karácsonyi vásárlást elintézni, a közhangulat ellene fordult.

A sütőtökpite – még ha nem is szigorúan sütőtökből készül – a hálaadás egyik legjellemzőbb fogása, és szimbóluma a küzdelemnek is, amely az aratási ünnepen keresztül igyekezett meghatározni az amerikai identitást.

Ma már tradicionális vacsora hálaadáskor (Kép forrása: Wikipédia/ Ms Jones/ CC BY 2.0)

Míg a hagyományos változatára sokan úgy tekintettek, mint ami az északi gasztronómiát ráerőlteti az egész országra, az olyan déli csavarok, mint a bourbon whisky vagy a pekándió hozzáadása, esetleg a tök édesburgonyával való helyettesítése mára egyenlő lehetőséget biztosítanak a szakácsoknak és a lakomázóknak Amerika-szerte, hogy egyszerre érezzék magukat egységesnek és kulturálisan önállónak is.

előző oldal 2 / 2