Hatalmas áttörés az ókortudományban
2005. április 20. 12:00
A kutatók egy évszázada tárolják tehetetlenül az ókor legnagyobb kéziratkincsét, amit mostanáig nem sikerült elolvasni.
Egyötödével nő az ismert szövegkincs
Oxyrhynchus tanácsának vezetőjétől származó parancs egy keresztény letartóztatására (i. sz. 256. február 28.). A parancsból nem derül ki, hogy a férfit vallása miatt üldözték-e, bár valószínű. |
A tudósok a műholdas fényképezésnél használt technológiát hívták segítségül, hogy olvashatóvá tegyék az elszennyeződött, szakadozott, féregrágta papiruszok egy évezred óta rejtőző szavait. Az ókortudomány így szenzációs áttörés előtt áll: a szakértők szerint az iratok megfejtésével 20 százalékkal nőhet az ismert ókori iratok mennyisége! Richard Janko, a Michigani Egyetem ókortudományi tanszékének vezetője mondta a brit Independentnek: "Ha egy évtizedben csak egyetlen hasonló iratot fedezünk fel, már szerencsésnek mondhatjuk magunkat."
A szövegek nagyrészt görögül íródtak, de van köztük latin, héber, kopt, szír, arámi, arab, núbiai és perzsa nyelvű irat is. Ha a teljes anyagot sikerül megfejteni, a szövegek összterjedelme mintegy ötmillió szóra fog rúgni. Az eddig feltárt szövegrészleteket májusban kiállításon mutatja be a papiruszok tulajdonosa és a program finanszírozója, a londoni székhelyű Egypt Exploration Society.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.