230 éve született Schelling, a klasszikus német filozófia képviselője

Apja lutheránus lelkész, 1777-től a bebenhauseni teológiai szemináriumban a keleti nyelvek professzora. Schelling már nyolcévesen klasszikus nyelveket tanult, s 15 éves korában felvették a tübingeni lelkészképzőbe. Érdeklődése itt fordult a teológiától a filozófia felé, s barátságot kötött Hegellel és Hölderlinnel. Kant és Fichte kritikai idealizmusa s Spinoza panteizmusa hatott rá. Első írását A filozófia lehetőségéről és formájáról 1795-ben elküldte Fichtének, aki elismeréssel fogadta. Az Énről mint a filozófia elvéről című dolgozata is az abszolútummal foglalkozott, amelyet nem lehet istenként meghatározni, minden egyén maga is az. Ezt az intellektuális intuíció révén lehet megragadni. 1795-97 közt magántanító volt Lipcsében, s természettudományi előadásokat hallgatott. Ezek nyomán azt akarta kimutatni, hogy a természet magában is a szellem felé fejlődik. 1798-ban a jénai egyetem professzora lett, itt írta A transzcendentális idealizmus rendszerét.

 

A természet és a szellem közt a művészetet látta közvetítőnek, amelyben az öntudatlan és a tudatos alkotás egyesül. Fichte ezzel nem értett egyet, s egyre inkább szembekerültek egymással. 1803-ban megnősült, s a würzburgi egyetemre ment. Itt azonosságfilozófiáját fejtette ki, e szerint minden létezőben az abszolútum nyilvánul meg, mint a szubjektív és objektív egysége. Ez szembeállította Hegellel, aki A szellem fenomenológiájában fogalmazta meg kifogásait a schellingi rendszerrel szemben. Ezután visszavonult a nyilvánosságtól s 1841-ig Münchenben élt, tanulmányt írt a halhatatlanságról, s Erlangenben előadásokat tartott. A Bajor Akadémia elnöke, a Képzőművészeti Akadémia főtitkára lett. Filozófiai vizsgálódások... című művében (1809) kifejtette: az emberi szabadság csak a jóra és rosszra való egyforma szabadság esetén valósul meg, amely a sötét ösztönök és a világos értelem két fő elvén alapul. Az ember az ösztönöket az értelem fölé helyezte - ez a bibliai bűnbeesés -, ezt Isten hatálytalanította, amikor Jézusként emberré lett. Schelling filozófiája itt vallási misztikába fordult. Kiadatlan művét, A világkorszakokat később rekonstruálták vázlatai alapján.

 

Schelling a világot irracionálisnak látta, azt fölfogni szerinte csak a kinyilatkoztatás misztikus átélésével lehet. 1841-ben Berlinben kapott katedrát, hallgatói közt ült Engels, Kierkegaard, Burckhardt és Bakunyin. Előadásai szerint a negatív filozófia az ész révén alakítja ki Isten ideáját, a pozitív pedig a posteriori következtet a világ létéből annak teremtőjére. Jelentőségét csak a XX. század közepén ismerték fel az egzisztencialisták. 

 

(MTI)