2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Raoul Wallenberg-emléktáblát avattak a brit nagykövetségnél

2010. október 15. 15:57 MTI

Raoul Wallenberg-emléktáblát avattak pénteken a budapesti brit nagykövetségnél; a zsidók ezreinek életét megmentő svéd diplomata a második világháború végén az V. kerületben, a Harmincad utca 6. szám alatti épületben talált rejtekhelyet munkatársaival együtt.

Greg Dorey brit nagykövet az egybegyűltek - köztük közéleti személyiségek és zsidó vallási vezetők - előtt kijelentette, hogy világszerte ismerik és elismerik Wallenberg személyes bátorságát és hősies tetteit, amelyek tízezrek életét mentették meg.

Elmondta, hogy Wallenberg 1944-ben Budapesten 37 épületet bérelt ki, amelyekre különböző címeken, például svéd kutatóintézet vagy svéd könyvtár, diplomáciai védettséget tudott szerezni. Novemberben kibérelte az épület harmadik emeletét a Hazai Banktól, amelynek alkalmazottai támogatták tevékenységét. Wallenberg gyakran tartózkodott a bank épületében, 1944 decemberének végén és 1945 januárjának elején ott is lakott. Szűkebb stábját helyezte el a harmadik emeleten, de az épület nem csak műveleti központként szolgált, falai között sok zsidó is menedéket talált - tette hozzá.

A nagykövet felidézte, hogy Wallenberg egyszer állítólag azt mondta: "láttak már valaha ehhez hasonló páncéltermet, itt a pénznél fontosabb dolgokat őrzünk, embereket". Wallenberg 1945. január 11-én hagyta el a Harmincad utcát, öt nappal később egy szovjet marsall Debrecenbe rendelte, ahonnan már soha nem tért vissza. "Az Egyesült Királyság keresve sem találhatott volna inspirálóbb, jelképesen fontosabb helyet nagykövetsége számára, mint ez az épület, amelyben egykor Wallenberg és munkatársai dolgoztak" - mondta.

Cecilia Björner svéd nagykövet azt mondta: Wallenberg példája rácáfol azoknak a kételkedőknek a véleményére, akik szerint egy ember nem képes komoly változást elérni. A Raoul Wallenberg Egyesület nevében Forgács Gábor elmondta, hogy ő 1944. január 6-án járt az épületben, élelmiszert vitt a svéd diplomata munkatársainak, köztük szüleinek. Kifejezte: Budapest büszke lehet arra, hogy a legtöbb Wallenberg-emlékhelynek otthont adó város. Külön méltatta az emléktábla alkotóját, Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki - mint mondta - elkötelezett híve a svéd diplomata emlékének, "művei bizonyítják, hogy mélyen átélte Wallenberg sorsát".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár