Lezajlik a Wannsee-konferencia - a zsidókérdés végső megoldásáról
2004. szeptember 13. 12:06
A birodalmi biztonsági főhivatal vezetőjének, Reinhard Heydrichnek elnökletével 1942. január 20-án az Interpol német hivatalában, a berlini Am Grossen Wannsee 56-58. szám alatt egy konferencia zajlott le, amelyen a zsidókérdés `végső megoldását` tárgyalták. A megbeszélés szervezési kérdések megoldásával foglalkozott, mert a "végső megoldásról" magáról már régen meghozták a döntést. A résztvevők elhatározták, hogy az összes európai zsidót Keletre toloncolják. Ez alól az intézkedés alól a 65 évesnél idősebbeket, a súlyos hadirokkantakat és a háborús katonai kitüntetésekkel rendelkezőket mentesítették. Úgy tervezték, hogy ezeket a Theresienstadt-i aggok gettójába internálják. A "vegyes fajúak" és a "vegyes házasságok" kérdését is megtárgyalták. Eszerint az "1. fokozatú vegyes fajúak"-kal mint zsidókkal bánnak, és lehetőleg meddővé teszik őket. A "2. fokozatú vegyes fajú"-akat a "németvérűekkel azonos jogállásúvá kívánják tenni, de azzal a megszorítással, hogy e csoport tagjaival szemben, ha magtartásukkal közfeltűnést keltnek, úgy kell eljárni, mint a zsidókkal. Noha a konferencia során a "likvidálás" szót egyetlenegyszer sem jegyzőkönyvezték, úgy látszott, hogy valamennyi résztvevő megértette a birodalmi biztonsági főhivatal (RSHA) vezetőjének fejtegetéseit; mert Heydrich elgondolása, amellyel szemben semmiféle ellenvetés nem hangzott el, nem hagyott kétséget az iránt, hogy a tervezett "végső megoldás" az európai zsidók teljes fizikai megsemmisítését jelenti. Így szóltak a zsidókkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezések is. "Megfelelő vezetés alatt a zsidókat a végső megoldás folyamán alkalmas módon Keleten munkára kell bevetni. Nagy munkáscsapatokban, nemek szerint elkülönítve, a munkaképes zsidókat útépítésre viszik ezekre a területekre, ennek során nagy részük természetes fogyatkozás révén kétségtelenül kiesik majd. Az esetleg végül megmaradó maradék állományt, mivel itt kétségkívül a legellenállóképesebb részről van szó, megfelelő módon kell majd kezelni, mivel ez, a természetes kiválasztódást képviselve, szabadon bocsátás esetén a zsidó újjáépítés csírasejtjének tekintendő". Annak ellenére, hogy e rendszabályokat csak a Wannsee-konferencián határozták el, a "végső megoldás" valójában már teljes lendülettel folyik. Így az A akciócsoport az Északi Hadseregcsoport területén 1941 novemberéig már 136 421 zsidót pusztított el. A B akciócsoport a középső Hadseregcsoport területén 45 467, a C akciócsoport a Déli Hadseregcsoport területén decemberig 95 000 és a D akciócsoport a Krímben 92 000 zsidót gyilkolt le. Január 30-án Adolf Hitler egy beszédében nyíltan a kiirtás programját hirdeti, amikor a háború folyományaként kilátásba helyezte az európai zsidóság megsemmisítését. A koncentrációs táborok beteg foglyain már tavasszal végrehajtották az első, még csak kísérletnek szánt elgázosításokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap