Churchill megjósolta a háborút
2004. február 6. 09:00
Winston Churchill megjósolta az első világháború bekövetkeztét, két évvel annak kitörése előtt - derül ki a néhai brit miniszterelnök nemrégiben előkerült leveleiből, amelyekre véletlenül bukkantak az amerikai Kongresszusi Könyvtár kutatói
Korábban
Hatvan évvel ezelőtt, 1943. november 28-án Teheránban találkozott Winston Churchill, J. V. Sztálin és F. D. Roosevelt. A szövetséges vezetők elsősorban az európai, ún. második front megnyitásáról tanácskoztak
Churchill kuzinja az oroszoknak kémkedett
Frissen felfedezett dokumentumok szerint Sir Winston Churchill bolsevizmussal rokonszenvező unokanővére a néhai brit miniszterelnökkel folytatott párbeszédek részleteit árulta el orosz ügynököknek
Newton legyőzte Churchillt
A tömegvonzás mogorva atyja alig öt százalékkal győzött a BBC-nek a legnagyobb brit megválasztásáról szóló szavazásán
A Brit Birodalom öröksége
A Brit Birodalom korántsem volt olyan jótékony, mint ahogy azt sokan vélik: gyarmatairól való lemondása nem annyira az ébredő nemzetiségi mozgalmaknak volt köszönhető, mint a hatalmas költségeknek
Vörösre festették Churchill nemrég felállított szobrát (Magyar Hírlap)
Még a jövőbe is látott |
"Az európai helyzet korántsem stabil, bármi megtörténhet. Elég egy kis rosszakarat, vagy rosszhiszeműség valamelyik nagyhatalom részéről, hogy egy sokkal átfogóbb konfliktus robbanjon ki" - írta unokatestvérének Winston Churchill. Két évvel később Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös meggyilkolása jelentette azt a szikrát, amit Churchill előre jelzett.
A leveleket maga Marlborough hercege ajándékozta annak idején a Kongresszusi Könyvtárnak Woodrow Wilson amerikai elnök külügyminisztere, Bainbridge Colby sürgetésére. A dokumentumokat azonban a könyvtár irattárában elkeverték, és évtizedekig senki nem tudott róluk - egészen addig, amíg az intézmény egyik hadtörténésze Churchill életéről szóló kiállítás anyagának gyűjtése közben véletlenül rájuk nem bukkant.
Mary nevű lányával |
Winston Churchill állítólag azt is előre látta, hogy a II. világháború utáni európai helyzet konfliktusforrásokat rejt. Nagy-Britannia egy másik néhai miniszterelnökének, Harold Macmillannak egy magánbeszélgetés során már 1942-ben arról beszélt, hogy "aggodalommal tölti el a jövőbeni Európa helyzete, a legyőzött Németországgal, s a Vörös hadsereggel a kontinens szívében..."
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap