Elkészül a tervezet a Magyar Királyság belső viszonyainak rendezéséről
2004. szeptember 13. 12:06
Elkészül az `Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn` (A Magyar királyság berendezkedéséről) címet viselő összeállítás, amely az 1687-88. évi országgyűlést követően Kollonich Lipót (korábbi) javaslatára felállított bizottság együttes munkája volt. A horvát eredetű katonacsaládban született Kollonich fiatalkori pályafutása a török elleni harcokhoz kötődött. Főpapi működése 1668-ban, politikai szereplése a Magyar Kamara elnökeként 1672-ben kezdődött. A magyarországi állapotok kitűnő ismerőjeként kezdeményezte a politikai, jogi, egyházi, gazdasági és katonai kérdésekre kiterjedő felmérés és koncepció kidolgozását. Az elnöklete alatt álló héttagú bizottság 15 havi munkával, 1688. július 29. és 1689. november 15. között, alkotta meg az 500 oldalt kitevő tervezetet. Az emlékirat készítői abból indultak ki, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom része, és belső viszonyainak rendezéséhez, gazdasági felemelkedéséhez - az ehhez együtt járó igazgatási és jogszolgáltatási modernizációhoz, a népesség gyarapításához - az uralkodónak meghatározó érdeke fűződik. Az "Einrichtungswerk" ennek megfelelően egyaránt tartalmazott abszolutista elemeket és az ország javát szolgáló javaslatokat. A Kollonich-féle bizottság munkájában magyarok nem vettek részt. A mielőbbi megvalósítás szándékától sarkallva Kollonich 1689. augusztus 22-én az uralkodó által még jóvá nem hagyott dokumentum végrehajtására három rendelkezést bocsátott ki. Az elsietett rendelkezések egyaránt tiltakozást váltottak ki a magyar rendekből (akik jogtalan beavatkozást emlegettek) és az udvari hatóságokból (akik a császári katonaság visszaéléseiről kért adatok miatt háborodtak fel). Noha az "Einrichtungswerk" egyes részleteinek megvitatása még 1691-ben is folytatódott, ekkor már eldőlt, hogy bevezetésére több irányú érdekütközések miatt nem kerül sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap