Magyar történelem színes fényképeken

Olvassa el a Színes Magyarország album szerkesztői bevezetőjét!

1996-ban Londonban egy filmes kutatással foglalkozó konferencián voltam, ahol egy kollégám megmutatta a "színes háború"-ról szóló televíziós sorozat melléktermékeként készült, a második világháború képeit bemutató színes kötetet. Azt az élményt, ahogyan a gyerekkorunk óta könyvből, filmből, televízióból jobbára fekete-fehér-szürkének ismert egykori világ az egyik pillanatról a másikra színes alakot ölt, ezt a semmi mással össze nem hasonlítható átalakulását a közös képi emlékezetnek, szerettem volna a magunk történelmével kapcsolatban is megtapasztalni. És: megosztani másokkal is. Tudtam, hogy a magyarországi archívumok nem rendelkeznek színes mozgóképi anyaggal a háborúról, azon kezdtem tehát gondolkodni, hogy hogyan mutathatnánk be mi a magyar történelmet színes fényképeken keresztül. Amikor ezt itthon elmeséltem, mindenki nagyon jó, ámde megvalósíthatatlan ötletnek tartotta: mert nincs annyi színes kép, hogy egy igazán izgalmas könyv összejöjjön, és a színes nyomás és a hozzávaló papír olyan drága, hogy magyar viszonyok között ez az ötlet aligha valósítható meg. Végül azonban a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. a vállalkozás mögé állt, és az ő segítségükkel megkezdődhetett az érdemi munka. Ekkor már 2002-t írtunk. Miután a könyv elkészítésére rendelkezésre álló idő és pénz limitált volt, és magamat nem tartom a fotótörténet legjobb hazai ismerőjének, egy olyan szerkesztői-kutatói csapatot állítottam össze, amely fotótörténészekből, muzeológusokból és kutatókból állt. Így kezdtünk bele az anyag összegyűjtésébe.

Az első szerkesztői megbeszélésen az a félelem fogalmazódott meg bennünk, hogy lesz-e elegendő kép ahhoz, hogy egy olyan színes kötetet tudjunk összeállítani, amely valóban színes tükre az időszak történetének. Színes fotográfiákat a történeti folyóiratok és képes albumok gyakran közölnek, de elsősorban csak illusztrációként. Mi ezzel a kötettel először teszünk kísérletet arra, hogy kizárólag színes képekben tekintsünk vissza a magyar történelem egy meghatározott korszakára. A történeti fotóalbumokban gyakorta alkalmazott, egy-egy korszakot időrendben bemutató fotókrónika műfaja vagy az egy téma köré épülő kötet hagyománya a mi esetünkben vegytiszta formában nem volt megvalósítható, hiszen alapvető kritériumunk csak a képhordozó színe volt.

A kezdeti kételyekkel ellentétben nagyon sok, rendkívül változatos tematikájú és minőségű - esősorban üveglemezre vagy diapozitív filmre készült - fotográfiát találtunk. Kutatásainkat közgyűjteményekben és magángyűjteményekben, egykori amatőr és hivatásos fotósok családjainál folytattuk. Eleinte egy-egy gyűjteménybe belépve komoly fejfájást okoztunk az ott dolgozó szakembereknek, hiszen a kérdésre, hogy mit is keresünk, csak azt tudtuk válaszolni: 1956-ot megelőzően készült színes képeket. Ilyenfajta katalogizálás vagy kigyűjtés ugyanis alig létezik. Meggyőződésem a kutatás vége felé az lett, hogy a színes anyagok zöme magánszemélyeknél van, és az esetek többségében nem megfelelő körülmények között, hiszen tárolásukhoz ma már klimatikus körülmények szükségesek.

Mint minden technikai újdonság, megjelenésekor a színes fotózás is igen költséges volt a fekete-fehérrel összehasonlítva. Ez a tény eleve behatárolta a színessel dolgozó fotográfusok körét, amely csak a középosztály jobb módú tagjaira korlátozódott. A színes fotózás művelői elsősorban olyan polgár- és katonaemberek voltak, akik kedvet éreztek közvetlen környezetük, családjuk életének megörökítéséhez. Nem egy esetben a tehetős lét a tehetséggel is találkozott. Rajtuk kívül említhetjük még azokat a fotósokat, akiknek a munkái a nagy történelmi eseményekről rendelésre készültek, így például az erdélyi bevonulásról készült színes fotókrónika. Emellett például a haditudósító század tagjai is részben el voltak látva színes anyaggal, ezek azonban a korban már csak fekete-fehérben jelenhettek meg takarékossági okokból. Így színesben többségük most lesz először látható az olvasóközönség számára. A háború után csak igen körülményesen lehetett színes anyaghoz hozzáférni, és ezért a vártnál kevesebb fotográfiát találtunk a negyvenes évek végéről és az ötvenes évek elejéről. Kutatásaink során egyértelművé vált, hogy a természetes elkallódás, pusztulás mellett az 50-es években a fotográfusok - félve a házkutatástól és az ezt követő számonkéréstől - nagy számban semmisítettek meg második világháborús és az 56-os forradalmat ábrázoló képeket.

Mindezek után valóban bő kutatási anyagból válogathattunk, sőt, igen sok jó képet ki is kellett hagynunk. Azzal, hogy ilyen sokféle forrásból gyűjtöttük össze az anyagot (szám szerint közel huszonöt helyről), a kötet képi világa egy kicsit heterogén: a hivatásos fotóművésztől az alkalmi fényképészig nagy ívet húzhatunk, miközben mindvégig egyensúlyozni próbáltunk a szép igényes, és az érdekes képek között. A képek közlésénél figyelmet fordítottunk arra is, hogy a képeket korábban közölték-e már, de ez nem volt döntő szempont, amennyiben a kép érdekes volt. Mégis, a kötet anyagának jelentős része első közlés.

A kötet alapvetően a harmincas évek végétől 1956-ig eltelt közel húsz évet fogja át. A kezdés időpontját indokolja, hogy akkortól lehetett Magyarországon bolti forgalomban a színes fotózáshoz szükséges anyagokat beszerezni, és ez időtől állt rendelkezésre az előhíváshoz megfelelő eljárás is. A korszakot záró esemény, az 56-os forradalom olyan kiemelkedő fordulópontja a magyar történelemnek, amely színes képpel jól dokumentált, ezáltal jól zárja le a magyar színes fotográfia első korszakát - bár tisztában vagyunk vele, hogy a fotózás történetében az 56-os forradalom nem jelentett fordulópontot. A színes fotózás azonban az ezután következő években olyan fordulatot vett, amivel e kötet keretei között nem is tudnánk foglalkozni.

Hogy mi maradt meg színesben, olyannyira esetleges, hogy a kutatásnak csak egy előrehaladott stádiumában kezdhettük el a kötet tematikus rendjét felállítani, a meglévő anyaghoz igazodva, és csak a legutolsó fázisban foglalkozhattunk azzal, hogy a hiányzó, de mindenképpen kihagyhatatlannak tűnő események képeit valamilyen módon pótoljuk (így az utolsó napok lelete a Budapest romjait bemutató képsorozat). Ugyanakkor hiába kerestük a korszak vezető politikusainak portréit - például egyetlen eredeti, használható minőségű Rákosi-képet sem találtunk. Végül így jött létre a következő fejezetstruktúra: az első fejezetben mutatjuk be a városokat és a vidéket, tájakat - ezt neveztük el Országjárásnak. A második fejezetbe kerültek a portrék, családi képek Szeretteink címmel. Mindenképpen a kötet gerince a harmadik fejezet (A történelem sodrában), ami a magyar történelmet próbálja nyomon követni az erdélyi bevonulástól. Az 1956-os forradalmat külön, utolsó fejezetként kezeltük (Forradalom 1956 címmel). A történeti fejezetek rendjét a hétköznapokról és ünnepnapokról készült képek törik meg, amely a hétköznapi munka és a privát ünnepek képeit tartalmazza (Hétköznapok-ünnepnapok). A színes magyar fotográfia technikatörténeti kialakulásáról részletesen Kincses Károly szól a kötet gazdagon illusztrált zárótanulmányában.

Mindezek után jogosan merül fel a kérdés: Miért maradt ilyen sokáig kutatási szinten is viszonylag rejtve a korai színes képanyag Magyarországon? Az egypéldányos eredeti gyűjteményi darabok minden műfajban a gyűjtemények féltve őrzött kincsei, amelyek nehezen jutnak az olvasók, kutatók kezébe, és a gyűjtemények jelentős részében ma sincs kutatási célra készült másolat. Ez esetben, miután az üveglemezek és filmek különösen sérülékenyek, ez a gyűjteményt óvó, de egyben a nyilvánosságtól el is záró félelem indokolt is. A digitális képi másolás ezt a problémát azonban rövidesen meg fogja oldani - az általunk kutatott területeken összesen csak két gyűjteménynek volt saját diaszkennere.

A tartalmi és a fotótechnikai különbözőségek sok kérdést vetettek fel a kötet felépítésének kialakításakor. Tartalmi szempontok szerint legnagyobb számban néprajzi jellegű képeket találtunk, hiszen a néprajzkutatók munkájához a színesben való rögzítés nagyon fontos volt. A második legterjedelmesebb - pillanatnyilag még felmérhetetlen nagyságú - anyagot alkotják a színes családi gyűjtemények, melyeket csak esetlegesen érhettünk el. A nagy nemzeti gyűjteményekben egészen szélsőséges tapasztalatokat szerezhettünk ebből a szempontból, mert néhány helyen nagyszámú színes képet találtunk - míg másutt egyáltalán nem volt a fotótárban színes anyag.

A fotótechnikai különbözőségek nemcsak az alkalmazott színes vagy színezett technikával kapcsolatosak. Természetesen színesnek tekintjük a színezett képet is, s bár az utóbbiból több kötetnyit is meg lehetne jelentetni, a mi kötetünkben elsősorban a színes nyersanyagra készült fotográfiáknak biztosítottunk nagyobb teret. A színes nyersanyagra készült képek közös tulajdonsága, hogy eredeti színeiket tekintve meglehetősen homogének. A két meghatározó gyártó, amely ez időben a magyarországi piacot uralta, nagyobbrészt az Agfa, kisebbrészt a Kodak volt. A kétféle gyár nyersanyagai különbözőképpen reagálnak az idő kihívásaira, s az elszíneződésekben találhatunk konzekvens elemeket.

Végül említést kell tennünk arról is, hogy az évtizedek során a képhordozókat sokféle sérülés érte: rengeteg törött diával, sérült üveglemezzel és agyonkarcolt vagy porladó emulziós felülettel találkoztunk. Hosszas gondolkodás után a súlyosan károsodott anyagokat kihagytuk a kötetből. A képeket - legyen szó diáról, papírképről vagy üveglemezről - abban az állapotban próbáljuk bemutatni, amelyben fennmaradtak. Nem éltünk tehát azzal a lehetőséggel, hogy a mai kor által adott digitális technikával "újjávarázsoljuk" a közölt képeket, vagy az eredeti színvilágot rekonstruáljuk. Amennyiben a képeken érdemi javítást eszközöltünk, azt a képaláírásban közöljük, az eredeti változatot pedig a függelékben mutatjuk be. Bízunk benne, hogy a régi világ néha kicsit halványabb, kopottas színei is vannak olyan érdekesek és szépek, mint a digitális világ ma már mindenütt látható színpompás csodái.

Köszönettel tartozunk elsősorban a Magyar Hivatalos Közlönykiadónak, amely a vállalkozást folyamatosan támogatta, és a kötetet megjelentette. Külön köszönet dr. Korda Judit korábbi vezérigazgatónak, akinek személyes támogatása nélkül nem kezdődhetett volna el ez a munka. Köszönet azoknak a magánszemélyeknek, családoknak, akik otthonaikban engedtek kutakodni, és a fellelt fotókról nélkülözhetetlen információkat adtak, különösen Asbóth Magdának, Alapfy Attilának, Ember Sándornak és Konok Tamásnak. Köszönet azoknak a gyűjteményeknek, akik anyagaikkal gazdagítják könyvünket, és azoknak a kollégáknak és barátoknak, akik tanácsaikkal, észrevételeikkel végig támogatták a vállalkozást.

Varga János

1. Színes Magyar kiállítás
2. Olvassa el a Színes Magyarország album szerkesztői bevezetőjét!