Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása
2023. december 11. 12:29 MTI
Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás szombaton az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKK) támogatásával a Pesti Vigadóban.
Érdeklődő a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás megnyitóján (Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)
Korábban
A Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállításon a két alkotó életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok, valamint olyan Bánffy Miklós által tervezett és Makkai András szobrász által kivitelezett vitraliumok láthatók, mint például a Csaba Királyfi csillagösvényen, valamint az Attila, Isten ostora.
E két alkotó olyan minőséget képviselt, ami a mai, funkcionalista, szakterületekre szűkített tudásra épülő világunkban szinte elképzelhetetlen – fogalmazott Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a tárlat szombati megnyitóján.
Mint mondta, közös volt az erdélyi polihisztorokban az a kérlelhetetlen hűség és kitartás, ami a nemzetükhöz és szűkebben vett szülőföldjükhöz kötötte őket.
„A semmi mással össze nem hasonlítható, élő erdélyi kultúrantropológiai hagyomány és történelmi feszültség teszi alakjukat, művészeti látásmódjukat összehasonlíthatatlanul ragyogóvá, csillagszerűvé” – hangsúlyozta az államtitkár.
„Meggyőződésünk, hogy a magyar építészeti hagyományok és a kompromisszumokat nem ismerő – ha tetszik modern - nyugati minőségteremtés ötvözete, szinergiája kimeríthetetlen inspirációt jelent a jelen és a jövő magyar építészete számára” – mondta Lánszki Regő.
Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke kiemelte, hogy két olyan páratlan egyéniség ismerhető meg közelebbről a tárlaton, akikben a tehetség közösségi, nemzeti elkötelezettséggel párosult, a legnehezebb időkben is.
Az akadémia küldetése szándékunk szerint ugyancsak ez: összegyűjteni azokat az alkotókat, koncentrálni azokat a szellemi erőket, ahol a magas művészi minőség nemzeti elkötelezettséggel vegyül – fogalmazott az MMA elnöke.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium által küldött írásos összegzés szerint a kettős évforduló alkalmából tartott kiállítás bemutatja Kós Károly és Bánffy Miklós művészbarátságának legfontosabb mozzanatait, feleleveníti közös küzdelmeiket, valamint teremtő erejüket is, amellyel egyszerre igyekeztek templomokat, iskolákat, múzeumot, a művészeteket, valamint az élethez elengedhetetlen gazdaságot, méneseket feltámasztani.
A Kós-Bánffy kiállítás felvezető eseménye a Magyar Építészet Napja alkalmából rendezett díjátadónak. Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslata nyomán az Országgyűlés úgy döntött, hogy december 16-át, Kós Károly születésének napját a Magyar Építészet Napjává nyilvánítják.
Ugyanezen a napon adják át az Építési és Közlekedési Minisztérium Kós Károly-életműdíját is, amelyet évente egy, a Kárpát-medencei építészet hagyományainak megőrzésén és fejlődésének előmozdításán dolgozó, kimagasló tudású és elhivatottságú szakembernek ítélnek meg.
A december 31-ig látható tárlat kurátora Szebeni Zsuzsanna történész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.