Mégsem az esszénusok művei a Holt-tengeri tekercsek
2004. augusztus 5. 10:00
Elhallgatott eredmények
Részlet a tekercsekből |
"Vaux azt írta, hogy csak egyszerű edényeket talált" - mondja Yizhar Hirschfeld, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. "Nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy hét rituális fürdőt is talált a helyszínen. Ma már tudjuk, hogy egíyáltalán nem számít szokatlannak, ha egy kisebb területen több rituális fürdő is van."
Hirschfeld 1994-ben publikált egy Vaux és Yadin elméletét cáfoló tanulmányt. Mint mondta, a reakciók nem "hűvös tudományos" vélemények voltak, sokkal jobban hasonlítottak "igazhitűek" által hangoztatott meggyőződésekre.
Norman Golb, a Chicagói Egyetem professzora valóságos tudományos botrányt kavart azzal, hogy megvádolta a Holt-tengeri tekercseken folyó kutatások vezetőit: rejtegetik az információt a közvélemény elől. Golb szerint a tekercsek eredetileg különböző jeruzsálemi könyvtárakból származtak, és csak azért rejtették őket a Kumrán-környéki barlangokba, hogy átvészeljék a zsidók 66 és 73 közötti, rómaiak elleni lázadását.
Golb arra alapozta elméletét, hogy a tekercsen szereplő írások több mint 500 különböző kéztől származnak. Nem csak Golb, hanem más tudósok is rámutattak arra, hogy egyes tekercsek kifejezetten valamelyik korabeli zsidó szekta jellegzetességeit mutatják, márpedig ezeknek a szektáknak némelyike kifejezetten szemben állt az esszénusokkal. Golbék szerint a tekercsek őrzésével és kutatásával megbízott személyek ezt a tényt is elhallgatták a közvélemény elől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.