Középkori nők és gyermekek sírjait tárták fel a bükkábrányi lignitbányában
2022. december 12. 11:25 MTI
Középkori, 11. századi temetőre és számos őskori temetkezésre bukkantak a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Korábban
A nagyjából kéthektáros területen a régészek három hónapig végeztek megelőző feltárásokat a bánya bővítése miatt ősszel. A lelőhelyen középső neolitikumhoz, rézkorhoz és bronzkorhoz tartozó településnyomokat azonosítottak.
Ezek közül kiemelkedik egy karámként azonosítható árokrendszer és egy 200 méter átmérőjű körárok, ami ritkaságnak számít a megyében.
Több temetkezés és sírcsoport is előkerült ezekből az időszakokból, edénymellékletekkel és szerény réz, illetve bronzékszerekkel temették el a halottakat – áll a közleményben
Mint írták, a terület közepén lévő középkori temető több mint 100 sírból állt, és az eltemetett emberek többsége nő, illetve gyermek volt.
Több sírban a korszakra jellemző bronz, S-végű hajkarikákat fedeztek fel és néhányban további ékszereket.
A szakértők azt feltételezik, hogy egy nagyobb Árpád-kori település lakói voltak, de ennek pontos helyét még nem sikerült meghatározni.
Közölték azt is, hogy a római császárkor időszakából előkerült egy magányos szarmata férfi sírja, vas ruhakapcsolótűvel és bronz övszerelékkel.
A Herman Ottó Múzeum munkatársai már találtak szenzációs leleteket a bánya területén: 2007-ben 7 millió éves mocsárciprusokat, 2020-ban pedig 6000 éves arany ékszereket tártak fel a szakemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.