Kamarakiállítással emlékeznek meg Hantai Simon születésének 100. évfordulójáról Pécsett
2022. december 5. 12:25 MTI
A száz éve született Hantai Simon festőművész munkáiból nyílik kamarakiállítás a pécsi Modern Magyar Képtárban december 7-én – közölte a szervező Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-vel.
Korábban
A Baranya megyei közgyűjteményi feladatokat ellátó intézmény közleményében Csorba Győző költő sorait idézve azt írták: Hantai Simon képeinek határozott egyéniségük van, s egymáshoz viszonyítva skálájuk: a könnyű líraiságból a súlyos drámaiságig, sőt a víziószerűségig.
Hantai Simon 1941-1948 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mesterei Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla voltak. 1943 augusztusában főiskolásként a Pécsi Művésztelepen alkotott és műveivel szerepelt a művésztelep kiállításán, melyet a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának földszintjén nyitottak meg.
Ekkor, a Pécsi Művésztelepen készült a pécsi múzeum gyűjteményében lévő Pécsi látkép a székesegyházzal című akvarell is. Az 1947-es figurális, nagyméretű olajkép, az Erkélyen, valamint a művész fiatalkori önarcképe Kunvári Bella gyűjteményéből került a pécsi múzeumba.
Hantai 1948-ban feleségével együtt elhagyta Magyarországot, 1949-től Párizsban élt és alkotott.
Képeinél 1960-ban kezdte meg a pliage (hajtogatás) módszer alkalmazását. A módszer lényege, hogy az előzőleg összegyűrt vásznat befestette, majd száradás után kihajtotta, az így keletkező, festéknyomokból, véletlenszerű mintázatokból kialakuló kép voltaképpen a vászon saját lenyomata. Ez az eljárás alapozta meg a művész hírnevét, s ez ihletett meg számos, Hantaival dialógusban álló ismert kortárs francia filozófust, mint Jacques Derrida, Gilles Deleuze, Hélene Cixous, Georges Didi-Huberman és Jean-Luc Nancy.
A Janus Pannonius Múzeumnak 1971-ben Hantai négy képet ajándékozott, melyek már a jellegzetes „hajtogatásos” technikával készültek.
A közleményben felidézik, hogy Sotheby's aukciósház párizsi kortárs árverésén 2015-ben a művész M.C.5 (Mariale) című 1962-es festményét csaknem 2,6 millió euróért adták el; ez az egyik legmagasabb összeg, amit aukciókon magyar vagy magyar származású művész munkájáért valaha is adtak. Jelezték azt is, hogy a párizsi Élysée-palota elnöki dolgozószobájában – Emmanuel Macron elnök kérésére – Hantai Simon hatalmas, tizennégy négyzetméteres alkotását, a Rózsaszín írás című képét állították ki.
A JPM közleménye szerint a pécsi kamarakiállítás igazi kuriózumot jelenthet az érdeklődő közönségnek, s egyúttal hangsúlyosan jelzi azt a szimbolikus tőkét, melyet a képtár gyűjteménye európai színvonalon képvisel.
A kiállítás – amelyről bővebb tájékoztatás a jpm.hu oldalon olvasható – előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg december 8-tól hétfő kivételével naponta 10-től 17 óráig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05