Soha nem hallott Queen-dal jelent meg 1988-ból
2022. október 14. 14:09 MTI
A Queen együttes eddig még ki nem adott, új számmal jelentkezett: a Face It Alone című dalt 1988-ban vette fel a brit rockbanda Freddie Mercuryval.
Freddie Mercury 1977-ben (kép forrása: Wikimedia Commons / Carl Lender / CC BY-SA 3.0)
Korábban
A Queen 1988-ban a The Miracle című albumához játszotta fel a számot, de az végül nem került rá a korongra. A BBC2 rádió csütörtökön először játszotta le az „elveszett” dalt a nagyközönségnek.
Az elfeledett Face It Alone akkor került elő ismét, amikor az együttes produkciós és archiváló stábja elővette az egykori felvételeket az album ismételt kiadásához.
2014 óta ez az első új dal, amely Mercury közreműködésével jelent meg. A nyolc éve kiadott Queen Forever albumon három, korábban nem hallott szám szerepelt Mercuryvel: a Let Me In Your Heart Again, a Love Kills és a There Must Be More to Life Than This.
Az AIDS-ben szenvedő Freddie Mercury 45 évesen, 1991-ben halt meg. Az 1970-ben alakult Queen együttes, amelynek Mercury mellett a gitáros Brian May, a dobos Roger Taylor és John Deacon basszusgitáros is a tagja volt, olyan nagy sikerű dalokat adott ki, mint a Bohemian Rhapsody vagy a We Will Rock You.
A hosszú idő után előkerült számról May elmondta: nagyon örül neki, hogy megtalálták. „Ennyi év után nagyszerű újra hallani mind a négyünket. Igen, Deacy is ott volt, ahogy együtt dolgozunk a stúdióban egy remek dalon, amely nem készült el teljesen, egészen máig”.
Taylor hozzáfűzte: „valahogy elfeledkeztünk erről a számról, de most itt van ez a kis gyöngyszem”.
A Face It Alone megjelenése az először 1989-ben a boltokba került The Miracle album november 18-i újrakiadását előzi meg.
Az I Want It All, a Breakthru és a The Invisible Man című számokat is tartalmazó lemez első kiadása a megjelenését követően toplistavezető lett Nagy-Britanniában.
Az új, gyűjtők számára összeállított nyolclemezes díszdobozban külön korongon hallhatók az egykori lemezfelvételek, és további, eddig szintén ki nem adott dalok felvételei is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.