2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Kulcsár Ádám

Bizarr adók a történelemből

Az elmúlt évszázadokban számos meghökkentő adót vetettek már ki az egyes államok törvényhozói. Legtöbbször az volt a céljuk, hogy az államkassza bevételeit gyarapítsák, ám olyanra is volt példa, hogy a közösséghez tartozás érzését, a bátortalanság megvallását, egy embertelen hierarchia megerősítését kívánták elérni, vagy éppen a nyugatosítás érdekében így próbálták rákényszeríteni az alattvalókat egy régi hagyomány elhagyására. A különös, olykor undorító, erkölcstelen vagy éppen könyörtelen adók nem egy esetben halálos áldozatokkal is jártak.

A pénznek nincs szaga

„Titus, a fia, egyszer szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte; Vespasianus erre Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta, »bántja-e a szaga«. Titus tagadó válaszára azt mondta: »Pedig látod, ez abból a vizeletből való«” – írta Suetonius a Caesarok életében. Ebből a párbeszédből ered a ma is gyakran emlegetett szállóige, miszerint „a pénznek nincs szaga”.

A sokak által pénzsóvár természetűnek mondott, egy adószedő gyermekéből lett római császárt, Vespasianust 69-ben üres államkincstár várta, midőn elfoglalta az örök város legelőkelőbb pozícióját. Számos kreatív, olykor pedig meglepően kicsinyes adóval és egyéb intézkedésekkel kívánta takarékosabbá és jövedelmezőbbé tenni államát, bővíteni bevételeit. Egyik ilyen rendelkezése volt a sokak által vitatott vizeletadó.

Bár ma már minél gyorsabban igyekszünk megszabadulni az emberi szervezet ezen felesleges anyagcseretermékétől, az ókorban ugyanez a szerves anyag fontos kereskedelmi cikknek számított. Ammónia-, foszfor-, kálium- és egyéb ásványianyag-tartalma miatt a korszakban többek között felhasználták gyapjúszövetek fehérítéséhez, tisztításához és bőrcserzéshez, de az ókori Róma mosótechnikájának is az egyik nélkülözhetetlen alapanyaga volt. A kifejezett társadalmi megbecsülésnek örvendő mosodás például vizelettel teli kádakban lábbal taposta a szennyest. A nyilvános vizeldékben „termelődő”, általában külön edényekben gyűjtött veseterméket addig adómentesen lehetett felhasználni, ám ezt a császár megváltoztatta, és az illemhelyeket működtető vagy bérlő gyapjúkallózókra (tehát nem magára a vizelésre) vizeletadót vetett ki. Az intézkedés kellemetlen öröksége az lett, hogy olasz és francia nyelven is Vespasianusról nevezték el az utcai piszoárokat (vespasiano, vespasienne).

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár