Előkerült a hat hete ellopott Krisztus-ereklye Franciaországban
2022. július 12. 19:21 MTI
Megkerült a normandiai fécampi apátságból hat hete ellopott, a legenda szerint Krisztus vércseppjeit tartalmazó ereklye. Az ezeréves kegytárgy egy műkincsek felkutatásával foglalkozó holland detektív közreműködésének köszönhetően lett meg.
Korábban
Az ereklyét június 1-jén késő este lopták el a Le Havre kikötőjétől északkeletre fekvő fécampi apátság sekrestyéjéből. A tolvaj éjszakára bezárkózhatott az épületbe, amelyet nem védett megfelelő biztonsági berendezés.
„Az ellopott műkincsek hét-nyolc százaléka kerül vissza, nagy részük viszont megsemmisül. Ebben az esetben szerintem a tolvajnak fogalma sem volt arról, hogy mi került a birtokába – mondta el a műkincset visszaszerző holland nyomozó, Arthur Brand a BBC-nek.
Az ereklye két fiolát tartalmazott, a legenda szerint Krisztus vércseppjeivel, amelyeket a legenda szerint egy ládában a tengerbe dobtak, és Fécampban sodródott partra. A fiolák mellett több liturgikus edényt és egyéb tárgyat is elloptak a sekrestyéből.
Brand elbeszélése szerint egy ismeretlen lépett vele kapcsolatba e-mailben, és ő vezette nyomra a lopott tárgyakkal kapcsolatban.
Mint kiderült, a tolvaj a barátjánál tárolta a lopott dolgokat. Amikor a barát rájött, hogy mi került hozzá, átadta annak a személynek, aki végül értesítette a nyomozót.
Brand azt ajánlotta, hogy vigyék el neki, hagyják az ajtajánál, és csengessenek be hozzá. Ugyanis ha az apátságba vitték volna vissza, letartóztathatták volna őket.
A kalandos úton hozzákerült ereklyét Brand kedden adta át a holland rendőrségnek, amely visszaviszi a fécampi apátságba.
Az apátság híres ereklyéjét több mint ezer éve látogatják a zarándokok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Érzelmi hullámvasút – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.