Évezredek óta hiába kutatják a bibliai frigyláda hollétét
2021. december 25. 19:23 Múlt-kor
A frigyláda alighanem a történelem legkeresettebb ereklyéje. A sokak által a zsidó-keresztény kulturális örökség részeként számon tartott, de alapvetően a zsidó hagyományhoz kötődő tárgynak a Kr. e. 1. évezred közepén veszítették el a nyomát. Azóta a legkülönfélébb elméletek keltek szárnyra a szövetség ládájának hollétét illetően, amely az 1980-as években Indiana Jones révén az addiginál is szélesebb körben került az érdeklődés homlokterébe. De mit tudhatunk valójában a szent ereklyéről?
Korábban
A Tízparancsolat őrzője
Hét nappal azután, hogy Izrael népe az Egyiptomból való kényszerű távozás után megkezdte viszontagságos útját az ígéret földje után kutatva, Isten felszólította vezetőjüket, Mózest: készítsen egy ládát számára. Az utasítások szerint a kívül és belül arannyal bevont ládát akáciából kellett elkészíteni, az „engesztelés táblájára” (vagyis a láda fedelére) pedig két – szintén aranyból készült – kerubot kellett elhelyezni.
Bár az Ószövetségben pontos leírást olvashatunk a szövetség ládájának kinézetéről, csak kevés művészi ábrázolását ismerjük. Az izraeli Kafarnaumban a Frigyláda nevet viselő dombormű egy négy kerékre szerelt furcsa építményt ábrázol, amelyen a láda mellett Salamon templomát is megjelenítették.
A chartres-i katedrális északi kapujának egyik pillérén található lapos dombormű szintén négy kerekű ládaként ábrázolja a szent tárgyat, amelynek belső tartalma is látható. Jean Fouquet 1475 táján keletkezett munkájához, az Antiquités judaïques-hez készített illusztráción Jerikó elfoglalása alkalmával jelenik meg, a kerubokat azonban furcsa módon lehagyták a képről.
A frigyládát a bizonyság ládájának is nevezik, mivel arra volt hivatott, hogy befogadja a „bizonyságot”, vagyis az Isten által a zsidó népnek adományozott Tízparancsolat két kőtábláját. Ám a frigyláda jóval többet jelentett, mint egyszerű tárolóeszközt: Izrael népe vándorlásai során magával vitte a szent ládát, amely így számukra mindenekelőtt Isten jelenlétének jelképévé vált.
Fontos szerepe volt a fedélnek is, amely elrejtette az illetéktelen szemek elől a láda tartalmát, valamint szent területként is funkcionált. A rajta álló két kerubnak az volt a feladata, hogy behatárolja azt a teret, amelyben Isten időről időre megjelenhet, hogy parancsait tolmácsolja a kiválasztott nép felé. A frigyláda tehát közvetítő szerepet is játszott Isten és az emberek között.
A hagyomány szerint a szent láda emellett képes volt feléleszteni az izraeli nép erejét. A „régi izraeliek” – ahogy Sámuel nevezi őket – a frigyládához fordultak a filiszteusokkal való összecsapásaik alkalmával, a tengeri nép seregei pedig valóban az isteni jelenléttel és védelemmel azonosították a bizonyság ládáját. Bár a filiszteusok végül megkaparintották az ereklyét, az csak bajt hozott rájuk: az alatt a hét hónap alatt, amíg a birtokukban volt, a szent tárgy útját halálos rettegés kísérte.
A ládát először Asdódba, majd Gátba vitték, de miután ennek következtében mindkét város lakosságát daganatos megbetegedések sújtották, a következő állomás, Ekrón lakói már felzúdultak a félelmetes hírű láda érkezésének hírére. A véget nem érő csapások után a filiszteusok jobbnak látták, ha visszajuttatják a ládát a zsidóknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap