A kádári konszolidáció kompromisszumokkal teli, de létbizonytalanságtól óvott világának fontos szimbóluma volt a háztáji. A téeszekbe kényszerített parasztok ide menthettek át valamicskét hagyományos életformájukból, kultúrájukból. Míg a közösre idegenként tekintettek, ahol jórészt rajtuk kívül álló tényezők döntötték el, hogy mit és hogyan termeljenek, eredményesen vagy eredménytelenül működnek-e, addig a fennmaradt idejükben a lakóház közeli földdarabon tovább élhették kisparaszti életüket. Összeállításunkban áttekintjük azokat a kulcspontokat, amelyek a kollektivista mezőgazdaságban is meghatározó szerephez juttatták a háztájit.

Az MSZMP Központi Bizottsága 1961 elején diadalmasan kürtölte világgá: „az ipar után a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista termelési és tulajdonviszonyok.” A paraszti ellenállás megtört, de a mezőgazdasági termelés elképesztően visszaesett, sőt megesett a szégyen: külföldről kellett gabonát importálni.

Erővel egyesült

Az átszervezés alapvető iránya a kollektivizálás utolsó szakaszában is a termelőszövetkezeti típus kialakítása volt, a módszerek azonban változtak. Míg az ötvenes években a falu „végét” (a földnélkülieket) mozgósították, addig most annak „elejét”, a módos és rátermett gazdákat próbálták megnyerni-kényszeríteni, mert őket – tekintélyüknél fogva – könnyebben követte a település népe. Sokat számított az is, hogy nincstelenekből vagy módosabbakból állították föl a téeszt. Létrejöttek „bőrkabátos” és „mezítlábas” téeszek, sokszor az elnevezés is árulkodó volt: a gazdagabb és öntudatosabb helyeken Petőfi, Kossuth, Rákóczi néven alakultak, míg a „kódis” vidékeken maradt a „Vörös Hajnal” vagy a „Lenin Útja” elnevezés. Néha megcsillant a téeszekbe pofozott parasztság természetes humora is, mint például ott, ahol a téesz az „Egyesült erővel” nevet kapta, de mindenki csak úgy hívta, hogy „Erővel egyesült!”

A politikai stratégia sarokköve, a munkásság élelmezésbiztonsága megoldhatatlan feladatot jelentett a frissen szerveződő nagyüzemeknek, ezért ekkor már lazábban kezelték az otthoni gazdálkodás ügyét. A falusi lakosság nagy része háztájizhatott, s ennek óriási jelentősége volt. Az alig egyholdas parcellákon fenntartott paraszti gazdálkodás segítette az erőszakos kollektivizálás generálta anomáliák kezelését, a termeléskiesések okozta ellátási hiányok enyhítését. Nem véletlenül jelentette ki a pártvezér, Kádár János 1965-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) IX. kongresszusán: „Most jó a párt kapcsolata a néppel, és úgy akarunk dolgozni, hogy még jobb legyen.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz számában olvasható.