Iraki kínzások francia módra
2004. június 30. 12:00
Korábban
Az örmény genocídium Az első világháborúban mintegy kétmillió örmény élt az Oszmán birodalom területén, ebből a becslések szerint másfélmilliót öltek meg a törökök 1919 és 1923 között. |
Az algíri csata
Az olasz rendező, Gillo Pontecorvo 1965-ös filmje ugyan nem dokumentumfilm, hanem fikciós történet, mégis igen realisztikusan mutatja be a francia kolonialisták ellen szövetkező nagyvárosi gerilla-mozgalom növekedését. A forgatókönyvet az FLN egyik vezetője, a francia börtönöket is megjárt Saadi Yacef írta.
Pontecorvo bemutatja, miként vetettek be a franciák egyre több és több kínzást, brutális megaláztatást és tárgyalás nélküli kivégzést, hogy megtörjék az FLN-t. Ám ezek a módszerek legfeljebb pürroszi győzelmet hoztak a franciáknak. Lejáratták a hadseregüket, és csak tovább erősítették az ellenállási mozgalmat.
"Az algíri csatát" vagy 40 katonatisztnek és polgári Pentagon-tisztviselőnek mutatták be tavaly. Arra kérték őket, elemezzék a film által felvetett problémákat, vagyis azt, mivel jár a hadviselés egy arab társadalomban.
A filmvetítésre szóló meghívón ez volt olvasható: "Hogyan lehet megnyerni a háborút a terrorizmus ellen, és elveszteni az eszmék háborúját. Gyerekek, akik nyíltan tüzelnek katonákra. Nők, akik kávéházakban bombákat rejtenek el. Csakhamar a teljes arab népesség felsorakozik az elvakultak mögé."
A szórólap így folytatódott: "Ismerősnek hangzik? A franciák tudják, hogy kell csinálni. A módszer taktikailag beválik, ám stratégiailag csődöt mond. Ha meg akarja érteni, miért, jöjjön el erre a ritka alkalomra, amikor levetítik ezt a filmet."
A francia és az amerikai hadsereg is szörnyű tetteket követett el a helyi lakosok ellen - de az is igaz, hogy szörnyű ellenséggel álltak és állnak szemben. A történészek, újságírók feladata csak az, hogy ha nem is állásfoglalás nélkül, de józanul és kiegyensúlyozottan tájékoztassák a közvéleményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap