Monet-festményre is licitálhatnak a Christie's tavaszi árverésének résztvevői
2021. március 22. 13:27 MTI
Miután az elmúlt évben többször elhalasztotta árveréseit, idén megrendezi hagyományos tavaszi New York-i aukcióját a Christie's. Az érdeklődők Claude Monet és Martin Kippenberger műveire is licitálhatnak – közölték csütörtökön a szervezők.
Korábban
A május 11-i nyitónapon eladásra kínálják többek között Monet (1840-1926) Waterloo híd, ködben (Waterloo Bridge, effet de brouillard) című festményét.
Az 1899 és 1903 között keletkezett alkotásért a Christie's szakértői 35 millió dollárt várnak.
Két nappal később mások mellett Martin Kippenberger (1953-1997) német művész szobraira is licitálni lehet.
A Martin, ab in die Ecke und schäm Dich (Martin, a sarokba, szégyelld magad) című szoborban az alkotó magát ábrázolja, amint kezét háta mögött zavartan összefogva, büntetésben lévő gyerek módjára a sarokban áll.
Az életnagyságú alkotást Kippenberger 1989-ben készítette arra reagálva, hogy nácinak nevezte őt egy műkritikus. Az aukciósház szerint a szobor 10-15 millió dollárért kelhet el.
A Christie's más nagy New York-i aukciósházakhoz hasonlóan tradicionális tavaszi aukcióit 2020-ban nyárra halasztotta és többnyire online tartotta meg a koronavírus-járvány miatt.
Az intézmény közlése szerint májusban hibrid formában tartják meg az árveréseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap