Budapest mindig is soknemzetiségű város volt, aminek köszönhetően étkezési kultúrája is igen változatos képet mutatott. A XX. század első felében aztán az újabb betelepülők még színesebbé és izgalmasabbá tették a hazai éttermek, kávéházak kínálatát. Nagy szerepet játszottak ebben az elcsatolt országrészekről érkező honfitársaink.
A XVIII. századtól a németek és a „rácok”, azaz a délszlávok mellett például görög és örmény kereskedők, olasz kéményseprők, valamint cukrászok érkeztek Magyarországra. Hozzájuk csatlakoztak a XIX. század utolsó harmadától a Galíciából jött zsidók, a felvidéki „tót” kőművesek, a bolgár kertészek, a bosnyák vándorkereskedők, a francia nevelőnők és az ország minden részéből folyamatosan a fővárosba tóduló magyarok. A jövés-menés mértékét jól mutatja, hogy 1910-ben Magyarország 20,9 millió lakosa közül 6,5 millió nem a szülőhelyén élt.
Jelentős létszámban telepedtek le orosz emigránsok az 1917-es forradalom után. A húszas évek elején mintegy háromezren éltek Budapesten saját kápolnával, iskolával és kávéházzal (Ermitázs a Podmaniczky utcában). Az Erzsébet körúti Szabadka vendéglőnek még a személyzete is arisztokrata menekültekből tevődött össze. A Pesti Napló 1921 szeptemberében számolt be a megnyitóról. „Nem sok helyiség dicsekedhetik azzal, hogy a hatalmas termetű, piros egyenruhájú cserkesztiszt kapustól kezdve a volt ezredes-pincéren és ugyancsak ezredes-ruhatároson keresztül a gyönyörű orosz bárónőig, aki a büffetet vezeti, minden alkalmazott egy régi világ előkelősége. (…) Az ünnepélyes felszentelés után, melyet egy pátriárka kinézésű szelíd fehér pópa, Kolunbow végzett (…) az orosz nemzeti viseletben levő zenekar elkezdi játszani a szilaj mazurkákat és cserkeszkákat…”
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. nyár számában olvasható.
2020. nyárA magyar film 30 felejthetetlen pillanata |