Sosem ítélték el a sztrájkoló lengyel munkások gyilkosait
2019. december 17. 13:39 MTI
49 éve, 1970. december 17-én a lengyel tengermelléki Gdyniában a hadsereg tüzet nyitott a sztrájkoló hajógyári munkásokra; ez volt a legtragikusabb fejezete a decemberi tengermelléki munkásfelkelésnek, melynek leverésekor a kommunista hatalom 45 ember életét oltotta ki, 1165 ember megsebesült, és mintegy 3 ezren börtönbe kerültek.
Korábban
A lengyel munkások december 14. és 22. között zajló tiltakozásait az váltotta ki, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) Központi Bizottsága december 12-én bejelentette a mindennapi fogyasztási cikkek - mindenekelőtt élelmiszerek, ezen belül a hústermékek - árának átlagosan 23 százalékos emelését.
Az intézkedéssel a kommunista tervgazdaság évek óta húzódó problémáit próbálták orvosolni. Az áremelést a belbiztonsági szolgálat, a rendőrség és a rohamrendőrség mozgósítása előzte meg, a kommunista vezetők ugyanis feltételezték, hogy az intézkedés társadalmi elégedetlenséget válthat ki.
Elsőként december 14-én a gdański Lenin Hajógyár munkásai léptek sztrájkba, az üzem területén tüntető háromezres tömeg az árak csökkentése mellett kádercserét is követelt a pártvezetésben.
A tiltakozók később a vajdasági pártbizottság székháza elé vonultak, az ott beavatkozó rendőrséggel kialakult összetűzés során a munkások felgyújtották az épületet.

A belvárosban több mint tízezren tüntettek, a rendőrséggel folytatott összetűzések egyre hevesebbé váltak. Éjjel a rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le, több száz embert megvertek, letartóztattak.
A gdański sztrájkkal párhuzamosan a tengerparti hármas város - Gdańsk, Gdynia, Sopot - másik településén, Gdyniában is zajlottak tiltakozások, ott azonban december 15-én a városi vezetés tárgyalóasztalhoz ült a munkásokkal.
Az ezt követő éjjel azonban a sztrájkbizottság székhelyén brutális rendőri beavatkozás történt, az ott tartózkodó munkásokat megverték, letartóztatták.
Gdynia után az északkeleti Elblagban, valamint az északnyugati Słupskban és Szczecin kikötővárosban is sztrájkok törtek ki. A hatóságok a hármas városba rendőrségi és katonai csapaterősítést irányítottak.
Varsóban december 15-én összeült a LEMP válságstábja Władysław Gomułka pártfőtitkár vezetésével. A testület, melynek 10 tagja között ott volt az akkori védelmi miniszter, Wojciech Jaruzelski tábornok, valamint Józef Cyrankiewicz miniszterelnök is, engedélyezte a fegyverhasználatot.
Ennek nyomán rálőttek többek között a katonaság által körülvett gdański hajógyárba bejutni próbáló munkásokra.
December 16-ra a sztrájkhullám az egész tengermelléken, sőt elszórtan az ország más részein is elterjedt, munkáslázadássá - Gomułka szerint "ellenforradalommá" - alakult át.
Aznap este a televízióban nyilatkozó Stanisław Kociołek miniszterelnök-helyettes felszólította a hajógyári munkásokat, hogy másnap álljanak munkába.
A gdyniai hajógyár dolgozói december 17-én reggel el is indultak a munkába. A hajógyári megállóban a vonatról leszállva azonban az üzemet körülvevő rendőrkordonba ütköztek.
Miközben a többezres tömeg egyre inkább összetorlódott, a rendőrség tüzet nyitott, a menekülni próbáló embereket letartóztatták, összeverték. A gdyniai sortűznek 18 áldozata lett, többségüben 21 évnél fiatalabb emberek.
Köztük volt a 18 éves Zbigniew Godlewski hajógyári munkás is, az Andrzej Wajda Vasember és Antoni Krauze A fekete csütörtök című filmjéből is ismert jelenet tragikus hőse: miután Godlewski halálos lövéseket kapott, a Gdynia belvárosa felé egy vérfoltos lengyel nemzeti zászlóval vonuló barátai ajtóra fektetve vitték holttestét. Godlewski a róla írott híres énekes ballada révén Janek Wiśniewski néven vonult be a lengyel történelembe.
Aznap este a televízióban Cyrankiewicz beszédet mondott, melyben a pártvonalnak megfelelő módon mutatta be az eseményeket, a "társadalmi rend és fegyelem védelmét" ígérve.
A munkáslázadással párhuzamosan a LEMP vezetésén belül hatalmi harc zajlott, melynek kimenetelét végül Moszkva döntötte el. December 18-án Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár azt üzente Cyrankiewicznek, hogy a munkásokkal kialakult konfliktust "politikailag kell megoldani".
A LEMP Politikai Bizottsága egyetértett a döntéssel. A lázongást Gomułka december 19-i leváltása csillapította le, másnap pedig a párt megegyezéspárti vonalát képviselő Edward Gierek vette át a párt vezetését. Az utolsó sztrájkok december 22-ig tartottak.
A tengermelléki sortüzek felelőseit az 1989-es rendszerváltás után sem ítélték el, kivéve két, feltételes szabadságvesztésre nem jogerősen elítélt, a közvetlen katonai akcióban részt vevő tisztet.
Jaruzelski ez ügyben folytatott perét rossz egészségi állapotára való tekintettel 2011-ben, három évvel a halála előtt felfüggesztették
A gdyniai mészárlást a televíziós beszédével megelőlegező Kociołeket 2014-ben, egy évvel a halála előtt felmentették. A bíróság azzal érvelt, hogy a hosszú idő elmúltával "csökkent az ügy körülményei tisztázásának lehetősége".
Mindkét kommunista vezetőt a lengyel nemzeti sírkertben, a varsói Powązki temetőben hantolták el.
A tengermelléki munkásfelkelés leverésére a kommunista hatalom a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete adatai szerint 27 ezer katonát vonultatott fel, 550 harckocsival, 750 páncélozott járművel, mintegy 100 helikopterrel és repülőgéppel.
Az áldozatok emlékét többek között a gdanski hajógyárnál a következő nagy sztrájksorozat által kiküzdött, 1980-ban felálított, 45 méter magas hármas kereszt - az Elesett Hajógyári Munkások Emlékműve - őrzi, mely mára a lengyel kikötőváros egyik jelképévé vált.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap