Elhunyt a szovjetrendszer híres kritikusa, Vlagyimir Bukovszkij
2019. október 29. 15:02 MTI
Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet “másként gondolkodó” író.
Korábban
Az 1942-ben született Bukovszkij 1963 és 1976 között tizenkét évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon, egyebek mellett tiltott irodalom terjesztéséért, a szovjet írók érdekében szervezett tüntetésért, közreműködésért polgárjogi mozgalomban.
1976-ban a kiszabadítása érdekében indított nemzetközi kampánynak és egy fogolycsere-egyezménynek köszönhetően kicserélték Luis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára.
Nagy-Britanniában telepedett le, ahol a Cambridge-i Egyetemen befejezte a Moszkvai Állami Egyetemen félbemaradt tanulmányait és neurofiziológus kutatóként, majd az egyetem oktatójaként dolgozott. Volt hazájába először 1991-ben térhetett vissza.
A demokratikus ellenzék megpróbálta jelöltnek állítani a 2008-as elnökválasztáson, ám bejegyzését tartós külföldi távollétére hivatkozva elutasították. 2014-ben a londoni orosz nagykövetség nem újította meg Bukovszkij útlevelét, az állítva, hogy nem tudta megerősíteni orosz állampolgárságát.
Bukovszkij számos publicisztika és történelmi tárgyú könyv szerzője volt. Magyarul 1991-ben …és feltámad a szél címen jelentek meg visszaemlékezései. 1996-ban a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A moszkvai per című, az 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójáról szóló nagy ívű munkája.
Saját bevallása szerint Hrucsovnak az SZKP XX. kongresszusán, 1956-ban, a sztálinizmus bűneiről elmondott beszéde hallatán, 14 éves korában vált meggyőződéses antikommunistává.
2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat.
A díj átvételekor Bukovszkij megtiszteltetésnek nevezte, hogy Petőfiről nevezett kitüntetést kapott. Ezzel utalt arra, hogy fiatal korában a magyar költő és szabadságharcos nagy hatással volt rá, és az orosz fiatalokkal együtt őt is arra inspirálta akkor, hogy irodalmi felolvasásokat tartsanak Moszkvában, – amíg le nem tartóztatták a szervezőket.
Arról is beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc híre nagy hatással volt honfitársaira, több orosz településen felkelések robbantak ki, az emberek fellázadtak a szovjet elnyomás ellen.
A Szovjetunió megszűnésére utalva azt mondta: a rendszer összeomlott ugyan, de ezzel a munka nem ért véget, mert szerinte még nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat arról, “hogy ítélkezni kell a rendszer fölött”. Kifejtette: úgy látja, “most az európai nemzetekből próbálnak meg egy új kolhozt létrehozni”.
Felidézte, hogy korábban azt kérdezte valaki tőle, mi a legnagyobb kívánsága az ő korában. Azt mondta, az Európai Unió összeomlását szeretné látni, hogy a sírjára az legyen ráírva, “ez az az ember, aki két uniót is túlélt, (…) remélem, hogy elég hosszan fogok élni ehhez”.
Hetvenötödik születésnapján azt írta: “nem vagyok pesszimista, mindenhez nyugodtan viszonyulok”. “Mert tudom, hogy minden elmúlik. Elmúlt a Szovjetunió és elmúlik a putyini Oroszország is” – tette hozzá.
Bukovszkij szerint annál nagyobb dolgot nem veszíthet el az ember, mint a szabadságát, mert a “szabadság az egyetlen érdemes módja a civilizációnk megélésének, ezért érdemes élni és meghalni”. Vasárnap bekövetkezett halálának hírét Bukovszkij honlapján tették közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.