2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az Országház építésze

2002. augusztus 30. 18:55 Tóth Vilmos

Steindl Imre, a hazai neogótika mestere rangon alulinak tartotta, hogy lakóházakat tervezzen

Kevés építészünknek adatott meg, hogy negyvenes éveiben járva olyan megbízást nyerjen el, melyről biztosan tudható: ha megvalósul, új nemzeti szimbólum születik, s alkotója bevonul az örökkévalóságba. A magyar historizáló építészet egyik legnagyobb, ma száz éve elhunyt mestere, Steindl Imre a halála előtti hetekben-hónapokban, amikor betegsége miatt már csak hordszékből tudta irányítani a munkálatokat, örömmel nyugtázhatta: a budapesti Országházon az utolsó simításokat végzik a mesterek. Az 1839 októberében Pesten született építész előbb a fővárosban, majd hat évig a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Mesterei közül Friedrich Schmidt, az osztrák neogótika jeles építésze gyakorolt rá döntő hatást, fünfhausi temploma a magyar Országház fontos stiláris előképe. Schmidt meghatározó befolyással bírt a korabeli magyar műemlékügyre, tanácsát szinte minden fontos esetben kikérték, a pécsi székesegyház felújítását pedig maga vezette. A stílustisztaság, az antikizálás elvét vallotta, az irányzat vezető hazai képviselői – Steindl mellett Schulek Frigyes és Storno Ferenc – őt követve, elképzelt történeti stílusokban alkották újjá a középkori műemlékeket. Steindl Imre restaurátori tevékenységét kortársai egyenértékűnek tartották építészi munkásságával. Vajdahunyad várának felújítása mellett egy sor középkori templomot is átépített, köztük a pesti Belvárosi plébániatemplomot – ahol a neogótikus, Zsolnay-kerámiából készült, sokat bírált főoltárt is ő tervezte –, a szegedi ferences templomot, Bártfa templomát, s restaurátori pályafutásának csúcsát, az 1877-től 1896-ig átalakított kassai székesegyházat. E tevékenységét különösen sok kritika érte, munkáinak egy részét később, modernebb elvek szerint újra átépítették (a stílustisztaságot hirdető restaurátorokkal szemben léptek fel a konzerváló irányzat képviselői). Miként Lengyel Géza írta 1911-ben: „E restauráló irányzat egyik feltétlen, de ötletes ellensége mondotta, hogy az iskola építészei archeológiai értekezéseket szerkesztenek, ami nem volna baj, de ezeket az értekezéseket meg is építik.” Ezzel szemben Steindl építészi működése felé osztatlan elismeréssel fordultak kortársai és az utókor is. Korai művei még az itáliai reneszánsz jegyében születtek: ide tartozik a debreceni régi Arany Bika Szálló, a Budai Kereskedelmi és Iparbank székháza, a Margit híd hídfőinek és őrházainak terve, valamint az Állatorvosi Tanintézet hét épülete (1880–81). Legfontosabb neoreneszánsz műve az új pesti városháza a Váci utcában (1870–75), amelyet Schulek Frigyessel tervezett, s melyet már az egyesített Budapest önkormányzati székházaként adtak át. Hatalmas méreteit indokolja, hogy Steindl a szemben álló tömb lebontására számított (a városháza 1894-ben került át mai helyére, a volt Invalidus-palotába). A későbbi évtizedekben Steindl végleg a neogótikával jegyezte el magát. A fordulatot a berlini Reichstag épületére 1872-ben készített pályamunkája, majd két évvel később a Gyulay grófok vízivárosi katonatemetőben felépült mauzóleuma jelezte. Két főműve, pályafutásának csúcspontjai ebben a stílusban születtek: az 1901-ben felszentelt Szent Erzsébet-plébániatemplom a mai Rózsák terén, valamint az Országház. Utóbbi építését az 1880. évi LXIII. törvény rendelte el, és a három évvel később kiírt pályázaton Steindl olyan neves művészeket előzött meg, mint például Otto Wagner. Az országgyűlés számára létesítendő állandó pesti épület eszméje már a reformkorban felmerült, ám a régi képviselőház csak 1866-ban nyílt meg a mai Bródy Sándor utcában. Ezt a szűknek bizonyult épületet váltotta fel az új Országház, melynek építése 1885 októberében kezdődött, s az első célkitűzés szerint a millenniumra kellett volna befejezni. Bár 1896-ban már olyan állapotban volt, hogy a főrendek és a képviselők itt tarthatták meg ünnepi ülésüket, az épület csak 1902-re készült el, a belső munkálatok pedig még két évig elhúzódtak. A korabeli parlamentépületek kiemelkedő képviselője felépültekor 108 méteres kupolamagasságával és 268 méteres hosszúságával a kontinens egyik legnagyobb épülete volt. Steindl Imre már harmincévesen a Műegyetem közvetlen elődintézményében, a József Polytechnikumban tanított, előbb helyettes tanárként, majd az 1870–71-es tanévtől a műépítészet rendes tanáraként (a katedrát másodikként, Szkalnitzky Antal utódaként töltötte be). Ez a főiskola az első felsőfokú technikai képzést adó, önálló oktatási intézmény volt Bécstől keletre. Egyetemi rangra emelése, illetve megfelelő elhelyezése a dualizmus idején történt, és az intézmény az 1871–72-es tanévben viselhette először a Magyar Királyi József Műegyetem nevet. E tanévtől tehát Steindl volt az első hazai egyetemi építészprofesszor. Őt tartották a Műegyetem rektori széke első építész várományosának is, de halála miatt erre nem kerülhetett sor (az egyetem első építész-rektora Hauszmann Alajos lett 1903-ban). Az intézmény 1872-ben költözött Budáról, az Országház utcából Pestre, előbb ideiglenes helyre, majd 1883-ban a Múzeum körútra. Steindl számára nagy megtiszteltetés volt, hogy ő tervezhette egykori iskolája, majd munkahelye új épületeit, a körúti egyetemi központot. A Műegyetem azonban csak néhány évtizedig működött itt, s miután mai helyére költözött, Steindl egyetemi épületeit a régi bölcsészkar, majd a belőle kivált természettudományi kar vette birtokába, napjainkban pedig újra a bölcsészeké. 1898-ban akadémikussá választották, székfoglalója Az új országházról címmel önálló kiadványként is megjelent. Steindl egyébként rangon alulinak, professzori és akadémikusi státusához méltatlannak tartotta, hogy lakóházakat tervezzen, így e műfajban nem sok alkotásával találkozunk. A kivételek egyike az Országház bérpalotája és gépháza a mai Balassi utcában. Budapesten halt meg 1902. augusztus 31-én, néhány héttel az előtt, hogy befejeződött a beköltözés az új Országházba. Sírja a Kerepesi úti temetőben található, nevét 1963 óta utca viseli a Lipótvárosban, a parlamenti főlépcsőház első pihenőjében pedig a Stróbl Alajos mintázta mellszobor hirdeti az Országház építészének emlékét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár