Esélyük sem volt a homokból és trágyából emelt gátaknak a nagy pesti árvízzel szemben

A szabályozatlan Duna már évtizedek óta hatalmas árvízzel fenyegetett, de a gyarapodó Pest és Buda nem sokat tett a megelőzés érdekében, aminek végzetes következményei lettek. 1837 végén sok csapadék esett, majd hirtelen rég nem látott hideg köszöntött be, s a folyón jégtorlaszok alakultak ki. A Duna 1838. január 6-án elöntötte Buda mélyebben fekvő utcáit, de néhány nap múlva visszahúzódott medrébe.

A pesti tanács a fenyegető jelek láttán „védintézkedésre” szánta el magát: az előző, 1775. évi nagy árvíz szintjét elérő gátakat emeltetett homokból és trágyából. Március elején Bécstől lefelé megindult az olvadás a folyón, de a víz- és jégtömeget a Szentendrei-szigetnél kialakult jégtorlasz napokig visszatartotta. A magas vízállás miatt Budán ekkor egy ideje már csónakon közlekedtek a part menti, alacsonyan fekvő részeken a házak között, amit a pestiek nagy érdeklődéssel szemléltek.

Március 13-án délben a jég töredezni kezdett, és lassan lefelé indult, de a Csepel-szigetnél kialakult, a mederhez fagyott jégtorlasznál megakadt. A visszaduzzadt jeges ár este tíz órakor átcsapott a Vigadónál emelt töltésen, éjfél felé átszakította a váci, hajnalban pedig a soroksári gátat is. A három irányból érkező víztömeg átrohant Pesten, kiöntve a lakókat, összedöntve a külvárosi vályogházakat.

A helyzet veszélyes voltát átlátó Wesselényi Miklós báró, „az árvízi hajós” vezetésével az áldozatokat napokon át csónakokkal mentették, illetve látták el élelemmel, ezért követelt az elemi csapás „csak” 153 áldozatot. A katasztrófa idején a később oly gyászos emlékezetű Újépület és a Ludovika is jó szolgálatot tett, ide helyezték el a kimentettek zömét.

A Csepel-szigeti jégdugó két napig tartotta vissza a vizet, majd március 15-én éjjel megmozdult, de a jég Budafoknál ismét megakadt. Az újabb vízlökés 929 centiméterrel (az addig mértnél másfél méterrel magasabban) tetőzött, a pestiek ekkor élték át a legszörnyűbb órákat. A felgyülemlett hatalmas víztömeg végül a Duna bal partján távozott, 20 kilométeres körzetben letarolva mindent, ami az útjába került.

A Belvárosban 203, a Ferencvárosban 260, a Józsefvárosban 216 centiméter magasan álló víz Pest 4254 házából 2281-et döntött össze, Budán 601 épület vált romhalmazzá, az anyagi kárt csillagászati összegre, 22 millió pengőforintra becsülték. A mentés és a károsultak ellátása a résztvevők minden hősiessége ellenére szervezetlenül folyt, csak a nádor fellépése, illetve biztos kinevezése hozott változást.

Az ár levonulása után Pest városa árvízvédelmi szabályrendeletet hozott, az Országgyűlés pedig 1840-ben törvényben szorgalmazta a gátépítést és a Duna szabályozását. Budapesten az utolsó komolyabb árvíz 1876-ban pusztított, a rakpartok kiépülése után már nem volt példa arra, hogy a Duna veszélyeztesse a várost. Az 1838-as nagy árvízre csaknem negyven tábla emlékeztet, a ferencesek belvárosi templomán dombormű emlékezik meg az árvízi hajós, Wesselényi Miklós bátorságáról.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2010

• Az igazi Trebitsch
• Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
• Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
• Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
• A kannibál gróf kalandjai
• Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
• Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
• Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
• A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában