Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket

2017. június 23. 10:52 Katona Klára

1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel a Jugoszláviához közel eső településekről az Államvédelmi Hatóság emberei – a rendőrség tagjainak közreműködésével – korra, nemre és egészségi állapotra való tekintet nélkül közel 2000 főt hurcoltak el. Teljes, a kitelepítésükre felkészületlen családokat – és adott esetben a családnál éppen ott tartózkodó egyéneket – kényszerítettek (félelmet keltve és meglehetős brutalitással) ingatlanjaik és ingóságaik java részének hátrahagyására - olvaható Katona Klára Magyar Nemzeti Levéltár honlapján megjelent, Határsáv és délvidéki kitelepítés című cikkében.

Korábban

Előbb gyűjtőállomásokra vitték őket, majd lezárt vagonban megtett másfél napos utazás után az ország belsejében lévő zárt táborokba, a Hortobágyi Állami Gazdaság valamelyik telephelyére (Árkus-tanya, Borsóstanya, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Kónyatanya, Lenintanya, Tedej, Tiszaszentimre-Kilences-tanya, Kócs, Lászlómajor, Kormópuszta). A hivatalos szóhasználatban „telepeseknek" nevezetteket bírói eljárás nélkül, hatósági kényszerintézkedéssel internálták, azaz rendőrhatósági őrizet alá helyezték - és különösen kegyetlen körülmények között fogva tartva munkatáborokban dolgoztatták, a külvilággal való kapcsolatukat korlátozták.

A fent említettek után egy héttel, 1950. július 1-jétől a hatóságok - a magyar-jugoszláv határvonaltól számított 15 km szélességű sávban - a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket léptettek életbe: az állandó itt tartózkodás (az illetékes rendőrkapitányság által kiállított, csak az adott megye területére érvényes) igazolvánnyal, az ide történő belépés pedig (meghatározott településekre érvényes, maximum 90 napra szóló) engedéllyel vált lehetségessé. Emellett napnyugtától napkeltéig megtiltották a határvonaltól számított 500 méteres távolságon belüli tartózkodást.

A nappali időszakban az ott történő munkavégzést a Határőrség engedélyéhez, a határvonaltól számított 50 méteres távolságon belüli tartózkodást pedig a Határőrség külön erre vonatkozó engedélyéhez kötötték. (A határsértések és az illegális határátlépések magas száma miatt a korlátozó rendelkezéseket 1952 szeptemberétől a nyugati határszakasz hasonló szélességű területére is kiterjesztették.) A kitelepítések szorosan összekapcsolódnak az imént vázolt korlátozó intézkedésekkel: egyaránt az akkori határvédelem részét képezték, amelynek további elemei a műszaki akadályrendszer, valamint a különféle fegyveres erőknek az ellenséges ország (Jugoszlávia) határához való csoportosítása voltak.

Az internáltak több esetben beszámoltak arról, hogy a velük szemben alkalmazott kényszerintézkedés jogi alapjául a honvédelemről szóló 1939. évi II. tv. 150.§-át jelölték meg. E paragrafus szerint „azokat a személyeket, akiknek bizonyos községben vagy az ország bizonyos részeiben való tartózkodása a közrend és a közbiztonság vagy más fontos állami érdek szempontjából aggályos vagy gazdasági okból káros, községi illetőségükre tekintet nélkül abból a községből, illetőleg az országnak abból a részéből ki lehet tiltani. Az ilyen személyeket akár tartózkodási helyükön, akár az ország más helyén rendőrhatósági felügyelet vagy a szükséghez képest rendőrhatósági őrizet alá lehet helyezni". Erre a jogszabályra való hivatkozást az internáltak nem fogadták el, mivel véleményük szerint egyrészt békeidőszak volt, másrészt nem tekintették magukat az „állami érdek szempontjából aggályos vagy gazdasági okból káros" személyeknek, harmadrészt pedig megjegyezték, hogy az említett jogszabályban egyének, nem pedig egész családok kitelepítésének lehetőségéről rendelkeztek.

A frissen hatalomra jutott kommunista vezetők szerint - akiket elsősorban a háborús pszichózis, nem pedig az emberség mozgatott - az internálások végrehajtása logikus és jogos lépés volt. Úgy gondolták, hogy már az 1948. év is a háborús felkészülés jegyében telt, a két világrend közötti összecsapást pedig néhány éven belül, a belátható jövőben várták. 1950-ben még úgy tűnt számukra, hogy az országot, illetve a szovjet érdekszféra nyugati, magyarországi szakaszát elsősorban Jugoszlávia oldaláról fenyegeti a nagyobb veszély - hiszen a szovjet csapatok ausztriai jelenléte miatt onnan nem vártak támadást. Ezért a magyar-jugoszláv határszakasznál több erőt alkalmaztak, és honvédelmi célokra szánt műszaki akadályokat (például aknákat, drótakadályokat) építettek, akadályozták a szabad mozgást.

Katona Klára teljes tanulmányának szövegét az mnl.gov.hu oldalon olvashatják.