Az "átok", amely az első avignoni pápával és a francia királlyal is végzett

2016. április 20. 10:42 MTI

Hétszázkét éve, 1314. április 20-án halt meg V. Kelemen pápa, aki Avignonba helyezte át a pápák székhelyét, s aki megszüntette a templomos lovagok rendjét. Közel tíz évig tartó pontifikátusa alatt több-kevesebb sikerrel a pápaság tekintélyének megvédése és IV. Fülöp arrogáns nyomásgyakorlása között egyensúlyozott. Halogatással, a királynak nyújtott szívességekkel (az egyházi tized öt évre való átengedésével, a Fülöp ellen kiadott bonifáci bullák visszavonásával) igyekezett kibújni a francia uralkodó követeléseinek teljesítése alól.

Korábban

1264 körül született Raymond Bertrand de Goth néven az akkor angol birtok Gascogne tartomány Villandraut városkájában. Előkelő és összetartó családból származott, több rokona viselt egyházi méltóságot, így ő is papi hivatásra készült. A legkiválóbb iskolákba járt: Toulouse-ban bölcsészetet, Orléans-ban és a rangos bolognai egyetemen civil- és kánonjogot tanult. Tanulmányai befejeztével Bordeaux-ban kanonok, majd később a lyoni érsekség fővikáriusa lett. Angol és francia kapcsolataira, helyismeretére felfigyelt a két ország közötti konfliktus megoldásán fáradozó VIII. Bonifác pápa is, aki előbb pápai káplánná, majd Comminges püspökévé, 1299-ben pedig a kulcsfontosságú (a franciák által az angoloktól visszakövetelt területen fekvő) Bordeaux érsekévé nevezte ki.

VIII. Bonifác pápa 1303-ban meghalt, akárcsak egy évvel később az őt követő XI. Benedek, s a bíborosi konklávé 11 hónapig hasztalanul kereste a megfelelő személyt Szent Péter trónjára. 1305. június 5-én kompromisszumos megoldásként választották meg a 195. pápát, a bíborosi ranggal nem rendelkező Bertrand de Goth személyében, aki V. Kelemen néven lépett hivatalba. Az új pápa az itáliai zűrzavaros állapotokra hivatkozva nem utazott Rómába, így 1305. november 14-én Lyonban tették a fejére az elsőként általa viselt pápai hármas koronát, a tiarát.

Kelemen pápa egyszer sem lépett Itália földjére, ahonnan az egész pápai Kúriát francia földre költöztette. Bordeaux-t, Poitiers-t és Toulouse-t is székhelyül választotta, végül 1309-ben a franciák befolyása alatt álló, de pápai hűbérbirtokként jegyzett Avignonban telepedett le, megkezdve a római katolikus egyházfők hét évtizedes ún. avignoni fogságát. Első intézkedései között 10 új bíborost nevezett ki, 9 franciát és 1 angolt, így a bíborosi kollégiumban addig példátlan módon az itáliaiak kisebbségbe kerültek. Racionalizálta a pápai hivatalnokrendszert, jogászpápaként nagy gondot fordított a kánonjogi gyűjtemény, a Corpus Juris Canonici bővítésére, az általa írt részt Klementináknak is nevezik. A tudomány támogatására Orléans-ban és Perugiában egyetemet alapított.

Itália ügyeit és az ottani egyházi birtokokat leginkább unokaöccsein keresztül ellenőrizte. Az 1308-as lázadás során kigyulladt lateráni Szent János Bazilikát, a pápák addigi koronázó templomát újjáépíttette. Amikor a Velencei Köztársaság megtámadta Ferrarát, megvédte és Rómával együtt Róbert nápolyi király gondjaira bízta a várost, ezzel megőrizte a félsziget hatalmi egyensúlyát. 1308-ban pápai legátusként Magyarországra küldte Gentilis de Monteflorum bíborost, akinek közbenjárására 1308 novemberében az Anjou-házból származó Károly Róbertet koronázták magyar királlyá. A Német-római Birodalom császárának megválasztásakor IV. (Szép) Fülöp francia király öccse, Valois Károly helyett titokban VII. Henriket támogatta, akit Kelemen követei 1312-ben koronáztak meg Rómában.

Közel tíz évig tartó pontifikátusa alatt több-kevesebb sikerrel a pápaság tekintélyének megvédése és IV. Fülöp arrogáns nyomásgyakorlása között egyensúlyozott. Halogatással, a királynak nyújtott szívességekkel (az egyházi tized öt évre való átengedésével, a Fülöp ellen kiadott bonifáci bullák visszavonásával) igyekezett kibújni a francia uralkodó követeléseinek teljesítése alól. Fülöp két ügyet szorgalmazott fáradhatatlanul: az általa gyűlölt VIII. Bonifác pápa eretnekké nyilvánítását, a pápák listájáról való törlését, valamint a templomos lovagrend megszüntetését. V. Kelemen a Bonifác elleni per megindítását egy ideig elodázta, de végül összehívta az ügyben illetékes egyetemes zsinatot. Az 1309-ben Avignonban összeült egyházi bíróság előtt azonban kijelentette, hogy hisz VIII. Bonifác ártatlanságában, ezért nem tanúskodik ellene, s végül az 1311-12-es Vienne-i zsinat sem ítélte el a néhai pápát.

A templomos lovagok ügyében az egyházfő elvetette az uralkodóknak hitelező, nagy vagyonnal rendelkező lovagrend elleni vádakat, de Fülöp katonai erővel "jobb belátásra" bírta. V. Kelemen 1312. március 22-én hirdette ki Vox in excelsis kezdetű bulláját a rend megszüntetéséről, ebben rendelkezett arról is, hogy a lovagrend vagyona a johanniták kezébe kerüljön. A templomosok vagyonának jelentős részét végül Szép Fülöp kaparintotta meg, a rend vezetőit pedig máglyára vetették. A legenda szerint a templomosok nagymestere a máglyán megátkozta Fülöpöt, az ő kancellárját, Guillaume de Nogaret-t és Kelemen pápát, akik - ezért vagy másért - egy éven belül mindhárman meghaltak.

V. Kelemen 1314. április 20-án Avignon közelében, Roquemaure-ban hunyta le örökre a szemét. Utolsó cselekedeteként nagylelkű hagyatékkal gondoskodott rokonairól, ami megingatta az egyház anyagi helyzetét, ezért utóda, XXII. János megtámadta a végrendeletet.