Vajpéniszű Kolbeinn és Mocskosfing Eystein – bizarr viking melléknevek a középkorból

2016. január 5. 12:04

A középkori népek fiainak és lányainak nem volt a mai értelemben vett vezetéknevük, a személyek beazonosításában legtöbbször a különféle jelzők segítettek. A számos társadalom közül minden bizonnyal a vikingek büszkélkedhettek a legkülönösebb ragadványnevekkel.

Korábban

Vajon miért volt olyan népszerű a viking korszakban, hogy az emberek különböző melléknevekkel ruházzák fel társaikat? – tette fel a kérdést Paul Peterson, a Minnesotai Egyetem doktorandusza, aki beleásta magát a témába. A vikingeknek, a többi középkori néphez hasonlóan (a mellékneveket a római korból vevő Karolingoktól kezdve) nem volt a mai értelemben vett vezetéknevük, a személyek beazonosításában csupán az úgynevezett patronimikon segítette őket, amelynek lényege az volt, hogy a keresztneveket kiegészítették azzal, hogy kinek a fiáról vagy a lányáról volt szó (például Álmos fia Árpád, a magyarban egyébként a „fi” végződésű vezetéknevek is innen eredeztethetők, úgy mint a görögöknél az „idész” végződés). A keresztnevek ugyanakkor korlátozott számban álltak rendelkezésükre, így a megkülönböztetés végett egyedi „azonosítókat”, mellékneveket aggattak közeli ismerőseikre, magyarázta a kutató.

A vikingek fantáziájának pedig semmi sem szabhatott határt, ha a ragadványnevekről volt szó. A legtöbb becenév a fizikai megjelenésre, néhányuk pedig kifejezetten az adott személy szexuális jellemzőire (pl. Vajpéniszű Kolbeinn) utalt. Sok viking nem igazán volt szerencsés, és kevéssé szalonképes melléknevet kapott, ilyen volt Mocskosfing Eystein is. Peterson szerint sokszor nem lehet pontosan következtetni a melléknévből viselőjének tulajdonságaira, ugyanis például Thord, az alacsony az egyik korabeli saga szerint „a legmagasabb férfi, aki erejében utánozhatatlan” volt.

A kutató szerint a legtöbb ragadványnév negatív, sőt kifejezetten sértő volt viselőjére nézve, azonban azt már aligha lehet kikutatni, hogy az adott személy életben volt-e még, amikor neve a jelzőket megkapta. Njáll Þorgeirsson például, aki az „égett” melléknevet kapta, posztumusz nyerte el ragadványnevét, ugyanis családjával együtt ő is a saját házukban hunyt el, amikor az ellenség rájuk gyújtotta.

A viking kori ragadványnevek egyik legjobb forrása a Landnámabók (nyers fordítással: a települések könyve), amely részletesen tárgyalja a 9-10. századi Izland életét. A felbecsülhetetlen kordokumentum számos, a korszakban élt izlandit említ meg, és külön kitér a férfi és női ragadványnevekre is. Íme néhány közülük:

Férfi viking melléknevek:

Asbjorn, Orrastead izma
Gyérhajú Audun
Sörszerető Eirik
Mocskosfing Eystein
Finni, az álomértő
Gunnstein, a Berserk-gyilkos
Hermund, a hajlott
Lapos orrú Ketil
Apró Kolbjorn
Boszorkányüldöző Olaf
Vajpéniszű Kolbeinn
Sigtrygg, a gyors hajós
Balkezes Thord
Ügyetlen Thorgeir
Bőrnyakú Thorir
Thorir, a törpeszakító
Balszerencsés Thorstein
Vékonylábú Thrand
Kancsal Ulf
Vemund, a szavak mestere