Maximálisan kihasználták Rákosiék a 6-3-as magyar sikert
2015. november 25. 14:48 MTI
1953. november 26-án valószínűleg hiába került a Szabad Nép címlapjára Szodorai István Kossuth-díjas esztergályos lélegzetelállító csúcsteljesítménye tervének teljesítéséről, és bizonyára elsikkadt az is, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művek nagyolvasztója az év legnagyobb napi termelését produkálta. Ezen a napon Magyarországot csak egyetlen dolog érdekelte az újságból, az, ami az utolsó oldalra került: a labdarúgó-válogatott előző napi 6-3-as győzelme Londonban. Még akkor is, ha a pártlap az 50-es évek megszokott és a hatalomtól elvárt stílusában a valóban hatalmas sportsikerből megpróbálta a lehető legnagyobb politikai előnyt kisajtolni.
Korábban
A Szabad Nép, amely amúgy általában kis terjedelemben foglalkozott a sporteseményekkel, egy egész oldalt szentelt az Aranycsapat diadalának. "Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzáfűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget.(...) Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivívva, a magyar sport haladt" - írta a lap a mérkőzésről szóló beszámolójában.
Az 50-es években a sportesemények nem taktikáról és állóképességről szóltak; a kommunista államok sportolóinak győzelmei mind-mind az imperializmusra mért csapások és a szovjet rendszer magasabbrendűségének bizonyítékai voltak, ennek szellemében fogalmazott a Szabad Nép publicistája is december 3-án, tíz nappal a mérkőzés után: "A magyar tizenegy győzelmében mi nemcsak a nagy értékű sportsikert látjuk, hanem népi demokratikus rendszerünk, szocializmust építő hazánk erejét, annak a forradalmi változásnak a jelentőségét, amely életünk minden területén, a sportban is, gyors előrehaladást eredményez. A londoni siker azt bizonyítja, hogy sportéletünk fejlődése lépést tart országunk általános fejlődésével."
A magyar futballisták angliai vendégszereplésekor a rendszer legjobb áruját tette a kirakatba, s a játékosok nemcsak a hazai labdarúgást, hanem a friss népi demokráciát képviselték az imperializmus és a labdarúgás bölcsőjében. Az új és a régi világrend összecsapása megmozgatta a dolgozó népet Magyarországon és a világban, a játékosok lelkesedését, "önfeláldozó harci szellemüket" a dolgozó nép messziről áradó szeretete táplálta. "Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját!" - üzente a Pécsi Lokomotív távirata. "Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!" - kérték a győrszemerei parasztok Bozsikékat.
A magyar csapat vendégszereplése a Wembleyben tollat ragadtatott a brit munkásosztállyal is: "Özönlenek a legkülönfélébb levelek és táviratok a magyar csapat szállására Anglia minden részéből. Bányászok, textilmunkások, acélgyári munkások küldik üdvözletüket levelükön keresztül, ha már anyagilag nincs módjukban - ahogy írják - a "mi drága magyar barátainkat" a mérkőzésen is üdvözölni". A Szabad Nép egy sheffieldi munkást, L. Hayerst idézi: "Engedjék meg, hogy szerdán másfél órán keresztül Önök ellen szurkoljak. Hiszen én angol vagyok, de egyébként csodálom a magyarok országépítő munkáját, és mindig lelkes örömmel tölt el, ha sikereikről hallok".
Az egyszerű angol munkások mellett a teljes "béketábor" a magyaroknak drukkolt, magáénak érezte a győzelmet. "Szinte azt lehet mondani, hogy a magyar néppel együtt az egész albán nép ott ült a rádió előtt és hallgatta a nagy találkozó helyszíni közvetítését" - idézte a Szabad Nép december 1-jén a Zeri i Populli című lapot. A lengyel Przeglad Sportowy "a népi demokrácia sportjának nagy eredményeként" üdvözölte a győzelmet, míg a bukaresti Sportul Popular az "új szellemű sport, az új életforma győzelmének (...), a népi demokratikus országok igaza szószólójának" látta a magyar diadalt.
"Amikor a bolgár dolgozók a rádióból megtudták az eredményt, lelkes hurrá és bravó felkiáltásokban törtek ki. A Bulgáriában vendégszereplő moszkvai Szpartak és több bolgár labdarúgócsapat csoportosan, tolmács segítségével hallgatta a helyszíni közvetítést" - írta a magyar pártlap november 27-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap