Pokoli fájdalommal járt a világ legkorábbi fogászati beavatkozása
2015. július 16. 14:02
Olasz kutatók egy kőkori csontvázat fedeztek fel, amelyről kiderült, hogy egykoron súlyos fogfájás nehezítette életét. A vizsgálatok után kiderült, hogy a fogának fertőzött részét egy jól kifaragott kőeszközzel távolították el, mindez pedig a kutatók szerint a legfontosabb bizonyíték arra nézve, hogy már 14 ezer évvel ezelőtt élt őseink is tisztában voltak a fertőzések súlyosságával.
Korábban
Bolognai kutatók egy 14 ezer éves csontvázon a világ legkorábbi fogászati beavatkozását fedezték fel. A szakértők rátaláltak egy kis pattintott kovakőszilánkra, egy úgynevezett mikrolitra, amelynek segítségével véleményük szerint a fogfertőzése miatt nagy fájdalmakat átélő barlanglakó társai eltávolították a fertőzött, s gyakorlatilag már rothadásnak indult fogrészt.
„A felfedezés azt mutatja, hogy a paleolitikum végén vagy a kőkor kezdetén élők tudatában voltak annak, hogy társuk foga miért fáj, észlelték, hogy a fog belső része fertőzött és elrothadt, és egy parányi mikrolittal eltávolították a szükségtelen részt” - magyarázta Stefano Benazzi, a kutatás vezetője, a Bolognai Egyetem munkatársa.
Az operáció nélkül a férfi minden bizonnyal hamar eltávozott volna az élők sorából, ugyanis a fertőzés tovább terjedt volna a testén, ugyanakkor meg kell hagyni, hogy az őskori beavatkozás - amelynek keretében apránként kaparhatták ki a rothadó fogrészt - hihetetlen fájdalommal járhatott. Az eddigi legkorábbi fogászati eljárásra utaló nyomokat szintén Olaszországban fedezték fel egy ötezer éves csontvázon 1988-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.