Botticelli egyik legismertebb és egyben legtöbbször értelmezett – értelmezni próbált – alkotása, a Primavera az 1480-as években készült. Első pillantásra egyszerűnek látszik a jelenet: Vénusz, a szerelem istennője egy virágzó narancsliget közepén jelenik meg, egyik oldalán Flóra, a tavasz istennője szórja öléből a virágszirmokat, másik oldalán a három Grácia, a kegyesség és szépség istennői, Vénusz szinte állandó kísérői lejtenek táncot. Vénusz feje felett saját fia, a szerelmi vágy istene, Ámor veszi célba a Gráciák egyikét. A festmény jobb szélén egy kékesszürke férfialak, Zefír, a szél istene a tavasz előtti hideg időszakot testesíti meg, míg a festmény bal oldalán a lenge öltözetű Merkúr a tavaszt követő forró nyarat szimbolizálja.

A XV. század neoplatonista műveltséggel rendelkező műkedvelői számára Botticelli Primaverája azonban sokkal többet jelentett az évszakok egyszerű megjelenítésénél. Az eredetileg ötvösnek készülő Sandro a quattrocento Firenzéjének egyik legnagyobb tiszteletben álló művészénél, Fra Filippo Lippinél tanulta a festészetet. Saját műhelyének 1470-es megalapítása után rendre szakrális tematikájú műveket készített a toszkán város előkelő családjainak megbízásából. IV. Sixtus pápa ezek után Rómába hívta, hogy a Sixtus-kápolna falfreskóinak egy részét elkészítse. Miután Botticelli 1482-ben visszatért Firenzébe, bekerült az aranykorát élő Medici család köreibe.

A Primavera – az ugyancsak széles körben ismert Vénusz születése, valamint a kevésbé ismert Camilla és a kentaur című festményekkel együtt – Lorenzo il Pierfrancesco de’ Medici, Lorenzo il Magnifico másod-unokatestvérének megrendelésére készült. A festő nemcsak megrendelőjével ápolt baráti viszonyt, hanem kapcsolatban állt az Il Magnifico által alapított neoplatonista Firenzei Akadémia tanáraival és tagjaival, köztük Marsilio Ficino filozófussal és Angelo Poliziano költővel. Ennek tudatában érdemes egy újabb pillantást vetnünk a képre és annak szereplőire.

Az alakok szellős kompozíciót alkotnak: mindegyikük más-más pozícióban látható, fejük különböző magasságban, a figurák közötti távolságok is teljesen eltérőek. Azonban a reneszánszban annyira kedvelt piramidális komponálás is megjelenik a képen: találunk egy nagy háromszögformát, amely valamennyi szereplőt magában foglalja, s ennek a csúcsán Ámor alakja van. Felfedezhető egy kisebb, ugyancsak a teljes képre kiterjedő háromszög, amelynek függőleges tengelyét Vénusz alakja adja. Emellett egy további, kisebb háromszög is megjelenik, melyet a három Grácia alakja alkot.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tavasz számában olvasható.