Levágták a vaskori nő lábát, fejére pedig kecskét tettek
2014. március 20. 16:49
A nagy-britanniai West Knoyle mellett megtalált, vaskorból származó asszonynak levágták a lábait, amelyeket mellé temettek el. Ezenkívül a fejére háziállatok maradványait helyezték, ami a szakértők szerint a lélek védelmére szolgált.
Korábban
A dél-angliai A303-as autópálya mentén fellelt különös leletet a régészek egy vízvezeték lefektetése előtti rutin ásatás során fedezték fel. A szakértők elmondták, hogy az ókori asszony lábait a teste mellett találták meg legalább két birka vagy kecske társaságában, amelyeket a nő fejére helyeztek az őt eltemetők.
Peter Cox, az AC Archeology (az ország egyik legrégebb óta működő kereskedelmi célú régészeti vállalata) munkatársa elmondta, pontosan nem tudják, mi okból temették el ily módon az asszonyt, az azonban biztos, hogy vallási indítékú lehetett.
A nő mellett a régészek egy tíz év körüli gyermek és két férfi maradványait is felfedezték, akiknek a csípőjükön kard okozta sérüléseket találtak. Az emberi maradványok Wiltshire környékén ezen időszakból nagyon ritkák, valószínűleg sokáig település állhatott itt, s csupán kevés alkalommal temetkeztek ide, mondták a szakértők.
"Csak találgatni tudunk, hogy az asszony lábát mért vágták le, vagy milyen szerepe lehetett az állatoknak. Úgy vélem, a háziállat a célból kerülhetett az elhunyt sírjába, hogy megvédje annak lelkét a rossz szellemektől" - magyarázta Cox. A csontokat már eltávolították nyughelyükről, s radiokarbonos vizsgálatnak vetik alá, hogy megtudják a korukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap