Diákok vesztőhelye lett a rettegett fiúiskola
2014. február 3. 14:09
Az eddig véltnek mintegy a dupláját, ötvenöt áldozat földi maradványait tárták fel jelöletlen sírokban a hajdanvolt hírhedt floridai iskola területén amerikai szakemberek. A régészek ezzel évtizedes rejtély végére tettek pontot, de a föld - figyelmeztetnek - további áldozatokat rejthet.
Az exhumálások fordulópontot jelentenek abban a két éve folyó kutatásban, amely azt vizsgálja, mi lett a sorsa annak a több tucat gyermeknek, akik a Arthur G. Dozier School for Boys-ban tanultak, majd rejtélyes módon eltűntek. A kifejezetten problémás, magatartászavaros diákok "megnevelésére" szolgáló fiúiskola 1900-ben nyitotta meg kapuit, s 2011-ben zárták be. Fennállása során számos vád érte a hírhedt intézményt, miszerint a diákokat megverik, megerőszakolják és kényszermunkára fogják; az elhunyt diákok rokonai és az egykori növendékek szerint sokan az intézmény falai között, rejtélyes körülmények között vesztették életüket.
A feltárás
Az évek során számos állami és szövetségi nyomozás folyt az iskola ellen, ám az intézmény mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat. A dokumentumok hiányosak és néhol ellentmondásosak, a temetkezési helyeket gyakran nem vették nyilvántartásba, a halálokok mellett pedig olykor csupán az szerepel: "ismeretlen". Egy 2009-es nyomozás arra a végeredményre jutott, hogy az iskola kampuszának temetőjében 31 diák van eltemetve.
A Dél-floridai Egyetem antropológus szakértőinek múlt hét kedden nyilvánosságra hozott vizsgálata ennél is sötétebb képet fest. A több ezer feltárt lelet között fogak és csontok is előkerültek, valamint egy fémlemez, rajta az "At rest" felirattal, illetve találtak egy színes üveggolyót, amire az egyik fiú zsebében bukkantak. A kutatócsapat jelenleg a maradványok elemzését végzi, hogy megállapítsa az áldozatok pontos halálokát, a DNS-elemzésektől pedig azt remélik, hogy sikerül azonosítani és átadni a csontokat a hozzátartozóknak.
Diákok az építkezésen, háttérben a rettegett "Fehér Ház", ahol a kínzások történtek
Az áldozatok száma tovább nőhet - figyelmeztetnek a kutatók. Eddig ugyanis csak a szegregált iskolának az afro-amerikai diákok számára elkülönített részéhez közeli temető körül ástak, de elképzelhető, hogy a fehérek részén további maradványok lehetnek. A kétéves kutatómunka várhatóan a jövő héten - földradaros vizsgálatokkal - folytatódik.
Eddig öt DNS-mintát küldtek el az Észak-texasi Egyetem laboratóriumába a maradványok azonosítása végett. Az egyik érintettt családtag, Ovell Krell is választ vár. Bátyját, George Owen Smith-t 14 éves korában, egy állítólagos autólopás miatt küldték a Dozierbe, de a fiú egy év múlva eltűnt; az iskola szerint tüdőgyulladásban halt meg. A család szerette volna maga eltemetni fiukat, ám az iskola megelőzte őket: a Smith család soha nem láthatta viszont a gyermeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.