2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

II. János Pált már az idén szentté avathatják

2013. június 19. 09:54 MTI

A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt - értesült az ANSA olasz hírügynökség.

A Szentszék kanonizációs eljárásokkal foglalkozó hatóságának nemzetközi teológus bizottsága elismerte, hogy II. János Pál a halálát követően egy második csodát is tett. A kongregáció által felkért orvosok idén áprilisban csodának minősítették egy nő máskülönben megmagyarázhatatlan gyógyulását. Ezt az esetet most a teológusok is csodaként értékelték.

A szakértői vélemények után majdnem automatikus, hogy a kongregáció bíborosok és püspökök alkotta bizottsága is csodának tartja majd a gyógyulást. Így II. János Pált már az idén szentté avathatják - jelentette az ANSA, vatikáni forrásokra hivatkozva. Ha ez bekövetkezik, ez lesz a római katolikus egyház történetének egyik leggyorsabb szentté avatása. A hírügynökség már a dátumot is tudni vélte: október 20-ra eshetne, II. János Pál 1978. október 16-i pápává választása és október 22-i beiktatása közé.

A 2005. április 2-án elhunyt egyházfőnek a hívők már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a Santo subito! feliratú transzparensekkel. Ezt követően XVI. Benedek az előírt öt évnél korábban elindította elődje kanonizációs eljárását. II. János Pált 2011. május elsején avatták boldoggá a római Szent Péter téren. A beatificatióhoz elfogadott első csoda Marie Simon Pierre Parkinson-kórban szenvedő francia nővér meggyógyítása volt.

A második csoda részletei egyelőre nem ismertek, de "meglepetés" lesz a nyilatkozó vatikáni forrás szerint. A La Repubblica című olasz napilap szerint II. János Pál szentté avatását mindenekelőtt a lengyel egyház szorgalmazza, Stanislaw Dziwisz krakkói érsekkel az élen, aki közel negyven éven át Karol Wojtyla személyi titkára volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár