IV. Béla csatát veszít a tatároktól Muhinál
2004. május 21. 12:25
Az 1241-ben Magyarországra törő mongolok katonai ereje a többi lovas nomád népet nemcsak felülmúlta, hanem fölénybe kerültek Kelet- és Közép-Európa letelepült népivel szemben is. Egykorú feljegyzések szerint minden mongol közrendű harcos legalább egy, de lehetőleg 2-3 íjat vitt magával a harcba, három nagy tegezt tele nyilakkal, szekercét és köteleket. Ismerték és alkalmazták a fejlett kínai haditechnikát: hajítógépeket, füstfejlesztő vegyi anyagokat. A mongol vezérek kiváló katonai vezetők voltak, seregük jól képzett és fegyelmezett. A muhi csatamezőn velük szembekerült magyar sereg létszáma mintegy 20-25 ezer fő lehetett (a mongoloké valamivel több), a kunokkal korábban történt leszámolás következtében számottevő könnyűlovasság nélkül, fegyelmezetlenül, rosszul felépített táborban vártak az ütközetre. A Sajó egyetlen közeli hídját a király öccse, Kálmán herceg és Ugrin kalocsai érsek őrizte. Április 10-én éjjel a híd elfoglalására készülő tatárokat közelharcban visszaverték. Ezután a megerősített hídőrség kivételével a magyar sereg aludni tért. Batu serege késő éjjel elfoglalta a hidat, átkelt a Sajón és bekerítette a magyarokat. A felriadt magyar sereg a szűk táborba szorult. Egyes források szerint egész nap tartott a két sereg összecsapása, amely a magyarok menekülésével ért véget. A mongolok győzelmük ellenére fő céljukat nem érték el: noha a magyar sereg jelentős része elesett a harcban, Béla királyt azonban a kíséretében lévő lovagok megvédték üldözőitől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.