Hihetetlen anatómiai pontossággal dolgozott Leonardo
2013. március 13. 13:14
Leonardo da Vinci anatómiai rajzai egy MRI vizsgálat szerint megdöbbentő pontosságról árulkodnak, és évszázadokkal megelőzi korát. Az orvos szakértők szerint a reneszánsz géniusz munkái a mai tudósoknak is releváns és mintaként szolgálhatna.
Korábban
A fél évezreddel ezelőtt élt itáliai polihisztor, a reneszánsz művészet egyik legnagyobb és legfigyelemreméltóbb alkotója munkásságával évszázadokkal megelőzte korát. Örökségének precizitását a kutatók mindig is elismerték, ám arra csak most, az MRI szkenner által elvégzett vizsgálatok után derült fény, hogy mennyire pontos anatómiai ismeretekkel rendelkezett Leonardo da Vinci.
A még az Edinburghi Nemzetközi Fesztiválon tavaly augusztusban bemutatott projekt most első alkalommal hasonlította össze a művész munkáinak legapróbb részleteit a valóssággal. A harminc darab képből álló sorozat célja, hogy demonstrálja da Vinci műveinek – korának korlátozott anatómiai, orvosi és technológiai ismeretei ellenére is helytálló – pontosságát.
Az 1510-es évek rajza és napjaink háromdimenziós képe
A művész személyes iratai halála után több száz évre elvesztek, ám az emberi testről alkotott munkái – amelyek kétségkívül a későbbi korok festői, szobrászi és orvosi érdeklődésének egyik meghatározó irányvonalát jelölték ki – ötszáz év után vizsgálat alá kerültek. Az orvos szakértők szerint da Vinci munkái a mai tudósoknak is releváns és mintaként szolgálhatna.
Kezek és a láb
A vizsgált képek 1510-1511 telén készültek, a mintegy húsz rajz az emberi test izmait, csontjait és inait ábrázolja. Egy, a szívet bemutató rajza elképesztően pontosan mutatja be a vér áramlásának jellegzetességeit, akárcsak egy modern orvosi videó. A művész emellett hiteles ábrázolást készített a gerincről, valamint egy anyaméhben lévő gyermekről is.
A váll, a kar és a nyak izmai, továbbá az aorta
A fesztivál részeként bemutatott Leonardo da Vinci: Az ember mechanikája című kiállítás a technológia művészetre gyakorolt hatását mutatja be. Mindez Leonardo anatómiai kéziratain alapul, amely 240 egyedi rajzot és 13 ezer tükörírásban lejegyzett szót tartalmaz. A sokoldalú művész alkotásai mellett bemutatják az elmúlt 500 év anatómiájának módszertani fejlődését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap