2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A gyulai várvédők csatájáról készült kortárs dráma

2013. január 31. 16:32 MTI

A gyulai várvédők legnagyobb, a törökök ellen 1566-ban vívott csatájáról készíttet kortárs történelmi drámát a Gyulai Várszínház, a darabot augusztusban mutatják be a teátrum fennállásának 50. évfordulója alkalmából.

Gedeon József, a várszínház igazgatója a darabról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a dráma megírására a várszínház és az önkormányzat Nagy András, Wodianer-Nemessuri Zoltán és Zalán Tibor írókat kérte fel. A pályaművek értékelése befejeződött, a szakmai bizottság véleménye szerint mind a három szerző rendkívül izgalmas, bemutatásra alkalmas és érdemes színpadi művet alkotott.

Hozzátette: a zsűri most még nem rangsorolta a műveket, a szerzőket arra kérték, hogy dolgozzák ki a drámák végső változatát és ezek közül a legjobbat viszik színpadra és mutatják be augusztus 2-án a várszínházban. Az évadban a másik két alkotást is megismerheti a közönség olvasószínházi előadások keretében - jegyezte meg.

Gedeon József a témaválasztásról szólva kiemelte: keveset tudunk a törökök ellen vívott 1566-os gyulai csatáról, pedig történelmünk leghosszabb várostroma volt, kilenc hétig tartott és 14 alkalommal sikerült az ellenséget visszaverni. Háromezer katona küzdött a 30 ezer fős török sereg ellen Kerecsényi László várkapitánnyal az élen. Megjegyezte: a kapitányt a történelem hazaárulóként tartja számon, aki a török túlerő, a fogyó tartalékok és az elcsigázott katonák megmentése érdekében megegyezett a várból történő békés kivonulásról. A törökök megszegték ígéretüket, hátba támadták a katonákat, nagy részük fogságba esett, Kerecsényi is, akit Nándorfehérváron kivégeztek.

"A történelmi dráma segítségével szeretnénk hű képet adni Gyula városának erről a korszakáról, Kerecsényi Lászlóról és a várban harcoló háromezer katonáról, akik egy síkvidéki várban próbáltak kétségbeejtő helyzetükben megoldást találni. A felkért drámaírók részére gazdag kutatási anyagot gyűjtöttünk, kiegészítve a gyulai levéltárban található történelmi dokumentumokkal" - jegyezte meg Gedeon József.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár