Az őskori kínaiak az indiánoknak is rokonai voltak
2013. január 23. 09:58 MTI
A negyvenezer éve élt "kínai" ember, akinek maradványai Peking közelében, a Tienjen-barlangban kerültek elő, rokonságban áll a mai ázsiai népességgel és az amerikai indiánokkal - bizonyította egy nemzetközi kutatócsoport.
Korábban
A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet és a Kínai Tudományos Akadémia tudósai kutatásaikat az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában ismertetik. A jelenkor emberével azonos testfelépítésű korai Homo sapiens fosszilis maradványai Eurázsia területén 40-50 ezer évvel ezelőtti rétegekben jelentek meg. A korai modern ember és a jelenkori népesség közötti genetikai kapcsolatok azonban mindmáig nem tisztázottak - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A tienjeni ember lábszárcsontját 2003-ban tárták fel, a nemzetközi kutatócsoport Svante Pddbo vezetésével a sejtmag-DNS-t, valamint a kizárólag anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t vizsgálta. Kutatásaik során egy olyan új eljárást alkalmaztak, amely talajbaktériumok genetikai anyagával erősen szennyezett őskori mintákban is lehetővé teszi a DNS azonosítását, ennek köszönhetően sikeresen rekonstruálták a tienjeni ember genetikai profilját.
"Ez a személy az evolúciós átmenet igen fontos időszakában élt, amikor a korai modern ember kezdte kiszorítani a Homo nemzetség később kihalt más tagjait - a neandervölgyi és a gyenyiszovai embert" - magyarázta Svante Pddbo. A genetikai profil tanúsága szerint a tienjeni ember rokonságban állt sok ma élő ázsiai és amerikai indián őseivel, de genetikailag már "levált" a jelenkori európai népesség elődeiről. Ráadásul a tienjeni ember genomjában nem nagyobb a neandervölgyi vagy a gyenyiszovai embertől öröklött DNS aránya, mint a térség jelenkori népességéében. "A korai Homo sapiens eurázsiai népességének további vizsgálatával megérthetjük, hogy mikor és miként népesítette be a modern ember Európát és Ázsiát" - emelte ki Svante Pddbo.
A gyenyiszovai ember a Homo nemzetség tagja, maradványait 2008-ban fedezték fel egy Altaj vidéki barlangban. Az egyetlen ujjperecből álló leletről a mitokondriális DNS elemzése alapján 2010-ben jelentették be, hogy az egy eddig ismeretlen emberféléhez tartozik. Az az egyed, amelynek maradványát megvizsgálták, 41 ezer évvel ezelőtt élt, amikor a környéken a neandervölgyi ember, valamint a modern ember csoportjai is laktak.
Egy fog és egy lábujjcsont későbbi felfedezése, ugyanettől az emberfajtától, de más egyedektől, alátámasztotta az eredeti feltevéseket. A gyenyiszovai ember mitokondriális DNS-e különbözik mind a neandervölgyi emberétől, mind pedig a modern emberétől. A feltételezések szerint ennek az embercsoportnak közös őse volt a neandervölgyiekkel, valamint örökítőanyaguk fellelhető a mai melanéziai emberekben és az ausztráliai bennszülöttekben is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap