Amikor Franciaország balra fordult

Az új elnök

Francois Maurice Marie Mitterrand, francia szocialista párti politikus, kétszeres köztársasági elnök, 1916. október 26-án született Jarnacban, jómódú katolikus családban. 1934-től Párizsban jogi és társadalomtudományi tanulmányokat folytatott, a diplomáját 1938-ban szerezte meg. Még ugyanebben az évben behívták katonának, harcolt 1940-ben a Franciaországot megtámadó németek ellen, megsebesült és német fogságba esett. 1941 decemberében megszökött a fogságból és bekapcsolódott hazájában az ellenálló mozgalomba. Pétain marsall kormányzatában a hadifoglyok sorsával fogalmazott. 1943-ban kiábrándult a kollaboráns rezsimből, Algírba szökött, ahol találkozott De Gaulle tábornokkal és csatlakozott hozzá. Az ellenállási mozgalomban Morland fedőnéven dolgozott. A második világháború után, 1946 és 1958 között Niévre parlamenti képviselőjeként tevékenykedett.

A IV. köztársaság rövid életű kormányaiban mérsékelt jobboldali politikusként szerepet vállalt, 12 év alatt 11 miniszteri posztot töltött be, 1954-ben belügyminiszter volt. 1958-ban ellenezte a köztársaságról szóló népszavazást, amely végül a IV. Köztársaság bukásához vezetett. Az V. Köztársaság első évtizedeiben Mitterrand ellenzékben politizált, először De Gaulle, majd annak halála után a jobboldal ellen. 1965-ben a köztársasági elnökválasztáson De Gaulle csak a második fordulóban győzte le Mitterrand-t, amihez hozzájárult Mitterand 1964-ben megjelentetett pamfletje, A permanens államcsíny is.

Mitterrand 1971 júniusában belépett az újonnan megalakult Francia Szocialista Pártba, majd megválasztották a párt főtitkárának, sőt 1971-1981 között a párt egyik alelnöke is. Az 1974-es elnökválasztáson az egész baloldal őt támogatta (a kommunisták is), de alulmaradt. Az 1981-es elnökválasztási jelszava a nyugodt erő volt, s ezzel 52%-kal megnyerte a választásokat, és 7 évre az V Köztársaság első szocialista köztársasági elnöke lett. 1988-ban Jacques Chirackal szemben újra megválasztották. A két elnöki ciklusa egy részében kénytelen volt együttműködni a jobboldallal, mivel a nemzetgyűlési választásokon ők győztek. Mitterand támogatta az európai integrációs folyamatot, a németekkel – Helmut Kohl kancellárral – kiváló kapcsolatot épített ki. A francia belpolitikában többek között támogatta a kultúrát és a művészeteket: a Mitterrand-éra legjelentősebb alkotásai az Orsay pályaudvar múzeummá alakítása, a Défense felhőkarcoló negyede, a Louvre átépítése (üvegpiramisok elhelyezése), új párizsi közkönyvtár.

1995-ben Jacques Chirac lett a köztársasági elnök, s bár betegségét titkolták, az utolsó éveit Mitterand súlyos betegen dolgozta és élte végig. 1996. január 8-án halt meg, s azóta is úgy emlékeznek rá, mint a francia IV. és V. Köztársaság jelentős politikusára, aki sokat tett Franciaország nemzetközi presztízséért és az EU közösségtudat erősítéséért.

1. Az új elnök
2. A leköszönő elnök
3. A halálbüntetés vége, elindul a TGV, Borg nyeri a Garrost

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­tél
Múlt-kor magazin 2020

• Zsófia főhercegné és Sisi
• Mátyás király anyja és feleségei
• Özvegysorsok a XVIII. században
• Elizabeth Taylor 40. születésnapja Budapesten
• Hét híres diktátor gyermekei
• A brit királyi család rettegett anyósai
• A Roosevelt-ház asszonyai
• Az utolsó cárnék
• A trompe l’oeil, a megtévesztés művészete