Újra egészben Európa terrakotta hadserege
2012. február 21. 08:45
Nyolc év megfeszített munka után végre sikerült összerakni a Szardínia szigetén talált prehisztorikus harcosok kőszobrait.
Korábban
Az egész hadseregre való alkotásokat több ezer darabból állították össze a régészek. Az életnagyságú szobrokat valamikor az i.e. 1. évezred közepén törték össze. Ez az első olyan szoborcsoport, amelyet Európában találtak, s habár jóval kevesebb darabból áll, mint kínai párja, a félelmetes terrakotta hadsereg, időben ötszáz évvel megelőzi Csin Si Huang-ti agyagkatonáit, s abban is különbözik tőlük, hogy kőből faragták az egyes darabokat.
A konzerválási folyamat nyolc éven át tartott, amely során a 33 harcos szobrából 25-öt teljes egészében helyreállítottak. Eredetileg elit vaskori szardíniai harcosok sírjait őrizték, akiket az i.e. 8. században temettek el; valószínűleg az elhunytakat reprezentálták, vagy csupán mint védőőrök funkcionáltak. A régészek azt gyanítják, hogy a szomszédos Karthágó népe hódította meg a szigetet, s pusztította el a szobrokat, mivel az inváziós hadsereg a helyi hatalom és státus szimbólumát vélte felfedezni bennük.
A terület később feledésbe merült, a karthágóiak helyét előbb a rómaiak, majd a vandálok vették át, őket követték a bizánciak, a pisaiak, az aragóniaiak, a spanyolok, az osztrákok, a savoyaiak, majd a sziget mai „urai”, az olaszok.
A szobortöredékeket csak a hetvenes években találták meg, s újabb egy évtizedet kellett várni, mire Carlo Troncheti olasz régész vezetésével kiásták őket. Akkor csupán két szobor összeállítását kezdték meg, majd 2004-ben újrakezdődött a munka.
A kőhadsereggel újra a kutatások homlokterébe kerülhet a világ egyik méltatlanul elfelejtett civilizációja, a nurági. Az i.e. 16 és i.e. 6. század között fennálló civilizáció az úgynevezett nuraghe-król kapta a nevét. Még ma is mintegy hétezer erőd látható a szigeten, köztük néhány tucat egészen kiváló állapotban maradt fenn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.