Íme az amerikai polgárháború legendás tengeralattjárója
2012. február 3. 11:37 National Geographic News
Először közöltek felvételeket arról az amerikai polgárháború kori (1861-1865) tengeralattjáróról, amely a történelem során elsőként volt képes egy hajót elsüllyeszteni.
Korábban
A most megtisztított roncsnak ugyan kis szerepe volt az amerikai polgárháborúban, de annál nagyobb jutott neki a tengeri hadviselés történetében. Ez volt ugyanis az első olyan tengeralattjáró a történelemben, amelynek sikerült egy ellenséges hajót elsüllyesztenie.
A konföderációs hadsereghez tartozó H.L. Hunley-t nem kevesebb mint 11 évig toldozták-foldozták egy dél-karoliniai műhelyben. 1864-ben süllyedt el Charleston (Dél-Karolina) mellett, a balesetben a nyolcfős legénység is odaveszett. A Hunley roncsát 1995-ben fedezték fel, de csak öt év múlva kezdhették meg a tisztítását – a kiemeléskor használt acélszerkezetet csupán néhány héttel az újjávarázsolt tengeralattjáróról készült első fotók megszületése előtt szerelték le a törzsről.
A Hunley 12 méter hosszú volt, s az alabamai Mobile-ban szerelték össze a névadó-feltaláló Horace Lawson Hunley tervei alapján. 1863 júliusában eresztették vízbe, de pályafutása csupán fél évig tartott: előbb elsüllyesztette az USS Housatonic-ot, de 1864 februárjában eddig tisztázatlan körülmények között végleg elnyelte a víz.
Még több kép a National Geographic oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap