Szobrok árulkodnak a maja városállamok közötti viszályokról
2011. július 11. 10:52 MTI
Foglyul ejtett harcosok 1300 éves szobrait tárták fel Mexikóban, a két ókori műalkotás a maja városállamok közötti viszályokról és szövetségesi kötelékekről vall.
Korábban
Az életnagyságú, 1,5 méter magas szobrok törökülésben, a hátuk mögött összekötözött kezekkel ábrázolják a maja harcosokat. Az egyik szobor teljesen ép, a másiknak viszont hiányzik a feje. A leletek májusban kerültek elő Chiapas szövetségi államban, Toniná maja romvárosban két, az ókori labdajátékoknál alkalmazott "eredményjelző tábla" társaságában. A foglyok ágyékkötőjén és mellkasán olvasható maja hieroglifák arról vallanak, hogy a harcosok Copán városából származtak, s az isteneknek áldozták fel őket.
Juan Yadeun régész szerint a leletek tanúsága szerint a Copán harcosokkal segítette Palenquét Toninával az Usumacinta-folyó feletti ellenőrzés jogáért vívott 26 éves háború során. "A két fogolyszobor alátámasztja Copán és Palenque közötti szövetségesi kapcsolatokat a Toninával való viszálykodásban" - emelte ki Juan Yauden. Hozzátette: 688 és 714 között Toniná és Palenque hadserege többször is megütközött egymással. A szakértők közül sokan úgy vélik, hogy a városállamok viszálykodására vagy környezeti tényezőkre vezethető vissza, hogy 820 körül hanyatlásnak indult a maja civilizáció.
Független régészek, bár rendkívülinek nevezik a leletet, kételkednek abban, hogy a szobrokra az egymástól nagy távolságban lévő Copán és Palenque közötti szövetség bizonyítékaként lehet tekinteni. David Stuart, a maja feliratok szakértője (Texasi Egyetem) szerint semmi sem utal arra, hogy a hadifoglyok valóban Copánból származtak volna. "A két szobor olyan foglyokat ábrázol, akikről más toninái feliratokból van tudomásunk, és az a gyanúm, hogy valójában a Chaipas-régióból származtak" - hangsúlyozta David Stuart, aki szerint a szoborállítással Toniná új labdajátékpályájának a megnyitását ünnepelték 696. június 27-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.