Történelmi per nyertesek nélkül

Az ítélet és az azt követő döntés minden bizonnyal hosszú ideig politikai és jogi viták középpontjában áll majd. De talán segít a történtek megértésében mindaz, amit sobibóri áldozatok jelenlévő hozzátartozói - és néhány holokauszt-túlélő - Münchenben még az ítélethozatal előtt mondtak.

Nevezetesen, hogy számukra Demjanjuk bűnösségének kimondása és elítélése jelent némi - és keserű - elégtételt, és ebből a szempontból az ítélet maga - annak mértéke - csak másodlagos. Még akkor is, ha az áldozatok arcul csapásának tartották, hogy az ukrán származású férfi - aki a vád szerint 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett - a másfél évig tartó per során egyetlen alkalommal sem szólalt meg, az őt terhelő tanúvallomásokat egy félig ággyá átalakított kerekesszékben, sötét napszemüvegben minden rezdülés nélkül hallgatta végig.

A náci háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt John Demjanjuk müncheni perét páratlan érdeklődés kísérte. De Németországban páratlannak számított az is, hogy egy háborús bűnös pere kereken 18 hónapon keresztül tartson, mint ahogy mindeddig arra sem volt példa, hogy ilyen jellegű bűncselekményekért egy nem német állampolgárt vonjanak felelősségre. Az ukrán származású férfi elítélésével minden valószínűség szerint az utolsó olyan nagyszabású per zárult le Németországban, amelynek vádlottja náci háborús bűnös volt. Bár elhangzottak olyan vélekedések is, jobb vigyázni az ilyen kijelentésekkel, mert "még mindig előkerülhet egy újabb háborús bűnös".

A per során - csakúgy, mint Demjanjuk múltjában - sok volt a homályos pont. Az Ivan néven született és a John nevet már az Egyesült Államokban felvett Demjanjuk hadifogoly szovjet katonából lett az SS-nek alárendelt egyik ukrán egység tagja, ellene nem voltak közvetlen, élő tanúk.

Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány volt, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. A vád képviselői mindezt meggyőzőnek tartották, a védelem viszont mindvégig Demjanjuk felmentését sürgette. A vádlott első számú ügyvédje, Ulrich Bush - akinek felesége Demjanjukhoz hasonlóan ukrán származású - végig azt hangoztatta, hogy védence ártatlan és az ellene folytatott per jogszerűtlen volt. Demjanjukot valójában bűnbakként állította be, akinek a németek által elkövetett bűnökért kell vezekelnie. Azzal érvelt, hogy Demjanjuk sobibóri jelenléte nem bizonyított, a bizonyítékként felhozott igazolvány, illetve feljegyzés az egykori szovjet KGB hamisítványa volt. És hivatkozott arra is, hogy a náci haláltáborok őrei - akik közé a vád szerint Demjanjuk is tartozott - parancsra cselekedtek. Az ügyész szerint viszont Demjanjuk ellenkezés nélkül, önként vett részt a zsidók elgázosításában.

Az Ukrajnában született Ivan Demjanjuk 1942-ben a szovjet hadsereg katonájaként esett német fogságba, ahol a vádirat szerint a nácikkal való együttműködés mellett döntött. A háború után, 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, múltja miatt azonban Washington számára is egyre kényelmetlenebbé vált. Az Egyesült Államok kiadta őt Izraelnek, ahol előbb - mivel őt tartották a treblinkai "Rettegett Ivánnak" - halálra ítélték, végül azonban bizonyítékok hiánya miatt felmentették. Ezután visszatérhetett az Egyesült Államokba. Később viszont újabb vizsgálat derített fényt arra, hogy Demjanjuk valóban egy, az SS-nek alárendelt ukrán egység tagja volt, s őrként teljesített szolgálatot a sobibóri megsemmisítő táborban. A müncheni ügyészség 2009 márciusban adott ki elfogatóparancsot ellene, és az Egyesült Államok nem sokkal később kitoloncolta őt.

Demjanjuk pere hosszú idő óta az első, náci háborús bűncselekményeket vizsgáló per volt Németországban. Mindennek különös jelentősége van annak fényében, hogy korábban olyan híresztelések kaptak lábra, amelyek szerint a politikusok többsége - ebből a szempontból - a múlt lezárása mellett volt. A per szakértők szerint épp ezért azt bizonyította, hogy Németország vállalja a múlttal való szembenézést, amit egyébként az egykori hírhedt náci háborús bűnös, Adolf Eichmann Izraelben 50 évvel ezelőtt, 1961 áprilisában kezdődött bírósági tárgyalását bemutató berlini kiállítás is bizonyít.

Az elítélést követően a szabadon bocsátásról hozott döntés arra utal, hogy a cél nem a bosszú, hanem a múlt, az igazság feltárása volt. És noha a jogi szakértők szerint Ivan (John) bűnösségét nem sikerült százszázalékosan bizonyítani, a csaknem 100 nyilvános tárgyalás segített ebben. A többi között azzal, hogy lerántotta a leplet a náci rezsim bűnösségéről, a koncentrációs táborok közül az egyetlen, kizárólag kivégző tábornak számított sobibóri tábor könyörtelenségéről, valamint arról is, hogy a nácik munkájához szükség volt a "demjanjukokra", azaz a kollaboránsokra is. Nélkülük nem is működtek volna igazán a "dolgok". Sobibórban például a 20 náci őr munkáját 120 együttműködő fogoly segítette, akik ezért megkülönböztetett bánásmódban, sőt fizetségben részesültek. Köztük minden valószínűség szerint Ivan - John - Demjanjuk is.

Noha a védelem fellebbezett, Demjanjuk kihirdetett bűnösségét a bíróság aligha vonja vissza. Egy történelmi per véget ért, anélkül, hogy nyertese lett volna.

Az ítélet és az azt követő szabadlábra helyezés megosztotta a német sajtót és a közvéleményt. A sobibóri áldozatoknak a müncheni ítélethirdetéskor jelen lévő és az újságok által megszólaltatott hozzátartozói inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy Demjanjukot a bíróság egyértelműen bűnösnek nyilvánította, és elítélte. Számukra ez némi elégtételt jelent - fogalmazott többségük, hozzátéve, hogy céljuk nem a bosszú, hanem az igazság keresése volt. Ebből kiindulva a szabadon bocsátást alig kommentálták.

Demjanjuk bűnösségének kinyilvánítására és elítélésére helyezte a hangsúlyt a Németországi Zsidók Központi Tanácsa is. A tanács korábbi vezetője, Charlotte Knobloch elismerően szólt a német igazságszolgáltatásról, és méltányosnak tartotta az ítéletet. Hasonlóan foglalt állást a Deutschlandfunk rádióállomásnak nyilatkozva egy tekintélyes német nácikutató. Joachim Perels elfogadható ítéletről beszélt, kiemelve, hogy a bíróság egyértelműen kimondta Demjanjuk bűnösségét. A kutató utalt arra, hogy a vádlott minden bizonnyal életfogytiglani börtönbüntetést kapott volna, ha a perre nem 70 évvel a történtek után kerül sor. Így viszont - mint vélekedett - a tanúvallomások és az azóta folytatott kutatások nem szolgáltak 100 százalékos bizonyítékokkal. Perels rámutatott: a per egyértelműen feltárta azt is, milyen szerepet játszottak a náci bűncselekmények végrehajtásában a Demjanjukhoz hasonló kollaboránsok.

A Die Welt című konzervatív napilap kommentárja szerint a valószínűleg utolsó náci per úgy ért véget, ahogy azt várták. Demjanjukot úgy ítélték el, hogy bűnösségét nem lehetett egyértelműen bizonyítani. A lap szerint semmi kétség nem fér ahhoz, hogy ukrán foglyokból lett őrök közreműködtek zsidók meggyilkolásában. Az viszont nagyon is kétséges, hogy Demjanjuk köztük volt-e, és ha igen, mit is tett Sobibórban. Az áldozatok hozzátartozói az ítélet után végre úgy érezhetik, hogy - legalábbis ebben az esetben - évtizedes késéssel győzött az igazság. Az újság megítélése szerint mindez a kételyeknél nagyobb súllyal esik latba.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. Az EU főbb intézményei, működése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 26 éves az Európai Unió